Hamarosan folytatódik a Kaliòák visszahívásáról szóló parlamenti ülés
"Az ülés a következő napokban folytatódik. Ez a házelnök döntésétől függ, de nem gondolom azt, hogy ezt majd hét napnál későbbre halasztják" – tette hozzá Hrnèiar. Az ülés csütörtöki félbeszakításával egyetért. "Fizikai konfliktus fenyegetett. Egyes képviselők el akarták távolítani Igor Matoviè, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (O¼aNO-NOVA) elnökének transzparensét, ám más képviselők azt mondták, hogy fizikai konfliktus fenyeget" - mondta Hrnèiar.
A parlament házszabálya nem rendelkezik a transzparensekről és a vizuálisan is megjelenített tiltakozásokról. "Július 4-én, hétfőn kellene üléseznie a parlament alkotmányjogi bizottságának. Parlamenti őrség létrehozását is fontolóra vesszük, erről azonban meg akarunk állapodni az ellenzékkel. Nem egy fejlődő országban vagyunk, hogy egymást fizikailag letámadjuk" – hangsúlyozta Hrnèiar.
Azon hír kapcsán, hogy Kaliòák után Robert Fico kormányfőtől is megvonná a bizalmat az ellenzék, Hrnèiar elmondta, hogy a Hálónak (#Sie) nincs oka lépni a kormány ellen. "Az ellenzéknek joga van ilyen javaslatokat tenni, ám a kormányfő elleni bárminemű szavazás annak bukását jelenti, amit nem engedhetünk meg magunknak" – tette hozzá.
Natália Blahová, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) frakcióvezetője a képviselői grémium mai tanácskozását ugyancsak terméketlennek nevezte, úgy hogy szerinte attól eltekinthetnének a politikusok. "Szívesen elmondanám, hogy miről volt szó, de azt magam sem tudom. Éppen ezt akarta Daniel Lipšic (O¼aNO-NOVA) elérni, de nem gondolom azt, hogy ez nagyon sikerült neki" – ismerte be.
Az ellenzék Dankótól azt akarta megtudni, hogy mikor folytatják a Kaliòák leváltását célzó rendkívüli ülést. "Semmit sem tudtunk meg arról, hogy milyen időintervallumon belül is folytatódik majd az ülés. A házelnök ez ügyben azt kérte, hogy hagyjuk őt egyedül gondolkodni. Hagynunk kell őt, hogy ő döntsön" - mondta a képviselőnő.
A házbizottság ülésén a házszabálynak a módosításáról is beszéltek. "Az alkotmányjogi bizottságnak módosításokat kellene javasolnia. Sok szót hallottam, de azoknak nem volt jelentőségük. Valamiféle változás lesz, de azt nehéz megmondani, hogy milyen is" – jegyezte meg Blahová, aki szerint a módosítás lényege majd az ülésteremben levő transzparensek maximális méretének meghatározására vonatkozik.
