Ha a brexit gondot okoz, a szlovák polgárokat hazavárják
A brexit sok szlováknak problémát okozhat, ezért szívesen látjuk őket itthon, jelentette ki csütörtökön Richard Raši (Smer-SD), a beruházásokért és digitalizációért felelős miniszterelnök-helyettes Londonban, a Work in Slovakia – Good Idea! (Dolgozz Szlovákiában – Jó ötlet!) című rendezvényen. Ez utóbbi célközönségét az informatikai technológia és a megosztott szolgáltatások területén dolgozó szakemberek teszik ki.

– jegyezte meg Raši, hozzátéve: Szlovákiában hiány van az informatikai szakemberekből. A rendezvény éppen őket akarja megszólítani, és visszacsábítani Szlovákiába. Raši szerint ennek az ágazatnak a hazai munkáltatói olyan fizetéseket és egyéb juttatásokat tudnak felkínálni, amelyek miatt a külföldön élőknek megérné hazatérni.
A miniszterelnök-helyettes szerint jelenleg mintegy tízezer, az informatikai technológia és a megosztott szolgáltatások területén dolgozó szakember hiányzik a szlovák gazdaságból, 2020-ban pedig ez a szám akár húszezerre is emelkedhet.
A rendezvényen a Szlovákiában működő informatikai, telekommunikációs és megosztott szolgáltatásokkal foglalkozó, nemzetközi vállalatok hét vezetőségi tagja is részt vett, akik bemutatták a cégeiket a külföldön dolgozó szlovákoknak, és egyben felkínáltak több tucatnyi munkahelyet.
Raši több okot is felsorolt, amiért érdemes hazatérni, és itthon munkát vállalni. Utalt rá, hogy bár a brit szigeteken magasabbak a bérek, de összehasonlíthatatlanul magasabbak a megélhetési költségek is. A külföldön élő szlovákok ráadásul gyakran nem a végzettségüknek megfelelő pozícióban dolgoznak, és egyáltalán nem számít rendkívülinek, hogy a diplomások segédmunkásként helyezkednek el.
– zárta a miniszterelnök-helyettes.