Gyűlnek az aláírások a Vág-híd felújítását követelő petíción
Több mint háromezer komáromi lakos írta alá azt az online petíciót, amely az illetékes állami szervektől a komáromi Vág-híd azonnali felújítását, és két körforgalom sürgős kiépítését követeli. Az egyikre az Izsára, a másikra a Hetényre vezető bekötőút, és a Komárom–Érsekújvár főút kereszteződésénél lenne szükség. A kezdeményezők már petíciós íveken is gyűjtik az aláírásokat.
A petíciós bizottság kezdeményezését Komárom városa is támogatja.
– mutatott rá Keszegh Béla, Komárom polgármestere.
Rozbroy Éva, a petíciós bizottság elnöke elmondta: a Vág-híd elhanyagolt állapota miatt az elmúlt napokban súlyos közlekedési dugók alakultak ki. Felpanaszolta azt is, hogy az illetékes szervek alig tájékoztatják a lakosokat.
„A híd karbantartója a Szlovák Útkezelő Társaság, amely állítja, hogy már nagyjából tíz évvel ezelőtt felhívta a figyelmet a híd rossz állapotára, de a környezetvédelmi minisztérium nem különítette el a szükséges anyagiakat az átépítésre. A híd nagyon rossz állapotára tekintettel ideiglenes megoldásként aládúcolják azt. A komplett felújítás jelenleg csupán ígéret, megvalósításának ideje bizonytalan” – mutatott rá Rozbroy, aki szerint az új Duna-híd jövő évi átadását követően még sűrűbb lesz a forgalom. Állítása szerint már most is gyakoriak a több kilométeres torlódások a városban.
Érsek Árpád közlekedési miniszter elutasította a tétlenség vádját.
– nyilatkozta Érsek.
Hozzátette: már aláírták a szerződést a híd aládúcolásáról, és átadták az építési területet is. Ezen a héten kialakítanak egy mesterséges szigetet, ezt követően kezdi meg a kivitelező a híd aládúcolását. A híd komplett felújításának projektdokumentációjára is kiírták már a közbeszerzési pályázatot.
A Vág-hidat 64 évvel ezelőtt adták át a forgalomnak.