Gyorshajtáson kapták a rendőrfőnököt
POZSONY. Gyorshajtáson kapták Milan Hamart, a közlekedési rendőrség vezetőjét a D1-es autópályán, Nagyszombat és Pozsony között. A főrendőr egy hete csütörtökön 153 km/órás sebességgel hajtott a megengedett 110 helyett - közölte a èas.sk.
Petra Hrášková kerületi rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint Milan Hamar egy szolgálati Seat Leon típusú gépkocsit vezetett, amikor beosztottai bemérték. A szóvivő hozzátette: a rendőrfőnök bemutatta iratait és elővette az elsőbbségi haladásra jogosító engedélyét is.
„A fenti tények alapján bejegyeztük a gépkocsivezető ellenőrzését. Miután nem követett el kihágást, folytathatta az útját“ – mondta a szóvivő. Milan Hamar állítólag egy szolgálati útról tért vissza Pozsonyba, ahol további kötelességek várták.
„Nem tudom, milyen gyorsan hajtottam. Figyeltem arra, hogy ne veszélyeztessem a közlekedés résztvevőit. Teljes mértékben a vezetésre összpontosítottam“ – védekezett a közlekedési rendőrfőnök.
A èas.sk szerint dolog iróniája, hogy Milan Hamar aktívan részt vett a közúti közlekedésről szóló legutóbbi törvénymódosítás kidolgozásában.
Hasonló eset történt Jaroslav Spišiak országos rendőrfőkapitánnyal is. Õt múlt év júliusában kapták gyorshajtáson, amikor Bajcs és Perbete között 123 km/órás sebességgel hajtott a közutakon megengedett 90 helyett. Daniel Lipšic, volt belügyminiszter Spišiakot fegyelmi büntetésben részesítette.

Forrás
TASR