2013. március 25., 18:32

Gyors döntést kér az állampolgársági petíció ügyében az MKP és az EMT

POZSONY. Közös állásfoglalásban kér mihamarabbi elbírálást és támogató választ az Európai Bizottságtól (EB) a szlovák állampolgárságuktól megfosztott felvidéki magyarok ügyével foglalkozó petíciós beadvány kapcsán a Magyar Közösség Pártja (MKP) és az Emberi Méltóság Tanácsa (EMT).
A szlovák állampolgárságától megfosztott Gubik László és Lomnici Zoltán, az EMT elnöke által tavaly ősszel benyújtott beadványt az Európai Parlament (EP) petíciós bizottsága januárban befogadta, azaz "kivizsgálandónak" ítélte. A panasszal azonban csak azt követően foglalkozhat az EP, miután az EB is véleményezte.

Lomnici Zoltán azt mondta az MTI-nek: az Európai Bizottsághoz már több mint egy hónappal megérkezett a dokumentum. Azért kérik, hogy a bizottság minél hamarabb támogató választ adjon az ügyben, mivel a magyar állampolgárságukat nyíltan felvállaló felvidéki magyarokat azóta is, mintegy másfél éve folyamatosan jogsértések érik - tette hozzá.

"Van köztük olyan, aki miután személyigazolványát is elvették, ideiglenes tartózkodási engedéllyel él pozsonyi lakásában" - mutatott rá.

A hatályos előírások nem szabják meg, hogy az Európai Bizottságnak milyen határidőn belül kell véleményeznie az EP petíciós bizottsága által befogadott beadványokat.

Berényi József, az MKP elnöke ezzel kapcsolatban azt mondta: annak ellenére, hogy a véleményezés szokványos időtartamára nincs szabály, szeretnék, ha az EB aktív és pozitív hozzáállást tanúsítana a szlovákiai jogfosztások ügyében, annál is inkább mert a szlovák hatóságok továbbra sem változtattak és a jelek szerint nem is kívánnak változtatni azon a gyakorlaton, hogy "zaklatják az érintetteket".

A pártelnök hozzátette: a szlovák hatóságok arra a kérésükre sem reagáltak, hogy függesszék fel a felvidéki magyar állampolgárok ellen folyó eljárást addig, amíg megszületik az alkotmánybíróság döntése a módosított szlovák állampolgársági törvény alkotmányosságáról. A helyzet változatlansága azt jelzi, hogy a pozsonyi kormány továbbra is fenn kívánja tartani a felvidéki magyar állampolgárok jogfosztott helyzetét és hátrányos megkülönböztetésben részesíteni állampolgárainak egy csoportját - jelentette ki Berényi József.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.