2012. március 16., 08:50

Gyermekrablók garázdálkodnak Pozsonyban?

POZSONY. A rendőrség nyomozást folytat a 10 éves Petra ügyében, akit állítása szerint követett autójával egy férfi, de sikerült elmenekülnie.

A 10 éves Petra a keddi tanítás után a lakótelepi játszótéren időzött. Észrevette, hogy egy ezüst színű Mercedes követi őt. Amikor futni kezdett, egy férfi ugrott ki a gépkocsiból, és a lány után eredt. Az üldözöttnek sikerült bemenekülni az egyik lakóházba. Később rémülten mesélte el a történteket az édesanyjának, aki a lányával azonnal a rendőrségre sietett. „A lányom még most is remeg, ha visszagondol az üldözésre“ – mesélte a gyermekéért okkal aggódó anya a cas.sk-nak. 

Két héttel ezelőtt hasonló eset játszódott le a fővárosi Károlyfalu /Karlova Ves/ egyik lakónegyedében. Akkor két maszkos férfi egy fekete színű Volkswagen Passat gépkocsiba próbált bevonszolni egy 14 éves kamaszlányt. Õ is éppen az iskolából tartott hazafelé. Hajszálon múlt, hogy majdnem elrabolták...

„A rendőrség idén már három gyermekrablási kísérletről szóló bejelentést tart nyilván“ – nyilatkozta Petra Hrášková, a Pozsonyi Kerületi Rendőrség szóvivője. További részleteket az esetekkel kapcsolatban nem közölt.

„Felelőtlenség a 10 évnél fiatalabb gyerekeket kíséret nélkül kiengedni az utcára. A bejelentések kapcsán felszólítottuk a szülőket, hogy inkább a tizenévesekért is járjanak az iskolába“ – állítja Eva Dubeòová, az egyik pozsonyi alapiskola igazgató-helyettese.

Véleménye szerint az is nagyon fontos, hogy a szülők elbeszélgessenek a gyermekeikkel a rájuk leselkedő veszélyekről és arról, hogy gyanús helyzetekben miként viselkedjenek! Meg kell értetni velük, hogy a társaik szemében olykor cikisnek tűnő szülői kíséret nem ellenük irányul, hanem az ő érdekeiket szolgálja! Mivel a „gyerekrablók” főleg a tanítás után egyedül hazaballagó kiskamaszokra vadásznak, nekik érdemesebb csoportosan távozniuk az iskolából illetve szükség lehet a szülői felügyeletre.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.