Gyerekek tolják Slota szekerét
A legfiatalabb „aktivista” csak kilenc éves, partnere, Katka 14. A fiú, Slavko elmondta, reggel kilenctől este hétig gyűjti az aláírásokat annak érdekében, hogy „Szlovákiában csak szlovákul beszéljenek." Az ifjú aktivista felnőtt felügyelete nélkül tartózkodott a város frekventált területén. Slavko azt is elárulta a Sme napilap munkatársának, hogy anyukája munkában van és tud a dologról. A 14 éves Katka szerint nem ők az egyedüli „aláírásgyűjtő gyerekek” a városban. A lány elárulta azt is, hogy megbízójuk Matúš Nameš, gondoskodik számukra „frissítőkről".
Nameš a sajtó érdeklődésére elmondta: nem tudta, hogy törvénybe ütközik a gyerekek tevékenysége, mert aláírásgyűjtésre csak 16 évesnél idősebb személyeket lehet felkérni. Jana Benková, a petíciót kezdeményező Szlovák Nemzeti Párt (SNS) szóvivője úgy fogalmazott: ha igaz a lap állítása, megteszik a szükséges lépéseket. Matúš Nameš egyébként a SNS ifjúsági szervezetének a tagja. Azt állítja, a gyerekek „maguktól jönnek, segíteni akarnak” ő pedig nem kérdezi meg tőlük, hány évesek.
Ján Slota pártja azért indította a „Szlovákiában szlovákul” petíciót, hogy összegyűjtse a népszavazás kiírásához szükséges 300 ezer aláírást. A nemzetiek így szeretnék kivívni, hogy a hivatalokban az egész ország területén csak szlovákul lehessen beszélni. Slotáék értelmezése szerint a népszavazással e lehet érni, hogy Szlovákia vegyesen lakott területein se legyen megengedett a kisebbségi nyelvek használata a hivatalos ügyintézés során. Alkotmányjogászok viszont rámutattak: az államfő nem írhat ki népszavazást olyan kérdésben, amely alapjogokat sértene. A kisebbségi nyelvhasználat szerintük ebbe a kategóriába tartozik.
A Szlovák Nemzeti Párt először 2008-ban indított „Szlovákiában szlovákul” petíciót, s akkor is bebizonyította, nem válogat az eszközökben: Anna Belousovová, a párt akkori alelnöke a parlament épületében kezdett aláírásokat gyűjteni! Máig nem tudni, hány aláírást gyűjtött össze. Miután a Belousovovát kizárták az SNS-ből, Ján Slota tűzte zászlajára a kizárólagos szlovák nyelvhasználat ügyét. A most folyó petíciót 2011. áprilisában, Érsekújvár városában indította.