2013. október 19., 19:57

Gyanús körülmények között szakították el kisfiától a révkomáromi asszonyt

RÉVKOMÁROM. A szerencsétlen révkomáromi anya, Agáta Diamante felrója a gyámügyi hivatalnak, hogy tudta nélkül vonta meg tőle a gyermeknevelési jogot.

Végzést is kiadtak Szlovákiában a gyermek elhelyezése ügyében. Ebben az áll, hogy az apa magához veheti és elviheti Olaszországba a hatéves Alexet. Az anya fellebbezett, de helyzetét nehezíti, hogy nem csak a szlovákiai hivatalok ítélték az apának a fiút, hanem az olaszok is.

Agáta több hivataltól próbált segítséget kérni, hasztalanul. Péntek reggel 9 órakor az apa megjelent az iskolában a rendőrség, a gyámügy és a végzést kiadó bírónő kíséretében. Állítólag minden érdekelt tudta, hogy ez a lépés aznap bekövetkezik, csak a gyermeket nevelő anya nem. Õt senki nem értesítette erről.

„Az anyának a bírónő döntésétől számított 15 napon belül joga van fellebbezni a gyermekelhelyezési végzés ellen, de azáltal, hogy az apa külföldre vitte a fiút, ezt a lehetőséget gyakorlatilag megvonták tőle“ – állítja Agáta Cisárová, a Gyermekek Nemzetközi Jogvédő Központjának igazgatója. Szerinte a bírónő megsértette a nemzetközi egyezményeket amikor engedélyezte  az apának, hogy elvigye a gyermeket, miközben az anya nem élhetett a fellebbezési jogával, s a döntés még nem volt jogerős. 

„El vagyok keseredve. Nem tudom, mitévő legyek. Fogalmam sem volt arról, hogy elveszik a gyermekemet. Csak akkor értesítettek róla, amikor az apjával már elhagyta Szlovákiát“ – panaszolta a kétségbeesett, lelkileg összetört Agáta, aki valószínűleg örökre elveszítette az egyetlen gyermekét.

Agáta a fiát meg sem látogathatja Olaszországban, mert az apa ott feljelentette őt gyermekrablásért. Ha mégis megjelenne, egyenesen rács mögé kerülne – írja a a Nový Èas. "Mégsem adom fel. Segítséget kértem az olasz nagykövetségtől, a főügyészségtől és az Alkotmánybíróságtól is. Itt nem gyermekelhelyezés történt. Az én Axelemet elhurcolták“- közölte a napilappal a szerencsétlen asszony.

Megosztás