Grezsa: Második szakaszába lép a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program

Felvidék a program második ütemében 5,4 milliárd forint támogatásban részesül, így 11 új óvoda épül és 95 intézményt újítanak fel - ismertette a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa.
"Az óvodafejlesztési program első ütemében lakosságarányosan a Felvidék kapta a legtöbb támogatást. Úgy látjuk, hogy itt van szükség a legnagyobb segítségre" - mondta Grezsa István.
A kormánybiztos szavai szerint "Felvidéken számos kiaknázatlan lehetőség van az óvodák fejlesztésében", mert 500 olyan település van, ahol 15 százalékot meghaladja a magyar lakosság aránya, azonban 200 helyen nincs lehetőség magyar óvodába adni a gyerekeket.
"Várjuk, hogy a Felvidék töltse be a magyar politikában azt a súlyt, amely létszám, földrajzi elhelyezkedés és gazdasági erő alapján megilleti. Ebben a kérdésben a huszonnegyedik órában vagyunk" - fogalmazott a Grezsa István.
A kormánybiztos emlékeztetett arra, hogy a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program első ütemében a 17,1 milliárd forintos keretből 6,3 milliárd került Felvidékre, 5 új bölcsőde, illetve 16 új óvoda kialakítása van folyamatban.
A meghívásos önkormányzati óvodafejlesztési pályázatoknak köszönhetően 58 magyar tanítási nyelvű óvoda infrastrukturális fejlesztésére, valamint szakmai továbbképzésekre nyílik lehetőség.
Menyhárt: a megyei választáson minél több magyarnak szavaznia kell
El kell érni, hogy a november 4-i megyei választáson minél több magyar menjen el szavazni, mert ez a választás fontosabb lesz, mint a korábbi – mondta Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke pénteken Nagymegyeren, a VII. Önkormányzati Szabadegyetemen.
Menyhárt József hozzátette, a megyei választások tétjét jelzi, hogy az önkormányzatok dönthetnek az alsóbbrendű utak felújításáról, az iskolahálózat fenntartásáról, a turizmus fejlesztéséről és a szociális intézményekről.
Az elnök ismertette, hogy az MKP öt megyében indít jelöltet. Nyitra megyében önálló megyefőnök-jelöltet állítottak Farkas Iván és Berényi József személyében. Pozsonyban az ellenzéki összefogás jelöltjét Juraj Drobát (Szabadság és Szolidaritás) támogatják.
Kassa megyében az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) jelöltje, Richard Rasi mögé állt az MKP. A legerősebb kormánypárttal hagyományosan jó az együttműködés – emlékeztetett Menyhárt József. Az MKP Besztercebánya megyében a legesélyesebb jelöltet támogatja, a párt célja, hogy a támogatott jelölt legyőzze Marian Kotlebát, „a fasisztoid Mi Szlovákiánk Néppárt elnökét” – mondta a pártelnök.
Kiss Beáta: nincs állami akarat a nem szlovák nyelvű oktatás fejlesztésére
Kiss Beáta, az MKP oktatásügyi alelnöke a szlovákiai magyar oktatásügyről szóló előadásában elmondta, hogy a Tanuló Szlovákia nevet viselő 258 oldalas stratégiában összesen két oldal foglalkozik a nem szlovák nyelvű oktatással, „a terület fejlesztésére nincs állami akarat”.
A politikus rámutatott, az iskolák létét veszélyezteti az alacsony gyermeklétszám, az oktatás színvonalát pedig csökkenti, hogy az oktatásügy nem ad lehetőséget nemzetiségi specialitások, például az eltérő történelem megjelenésére. Szükség lenne továbbá egy magyar oktatási módszertani központ megteremtésére.
Kiss Beáta a gazdaságfejlesztést nevezte az MKP oktatási stratégiája egyik alapkövének, mivel a vidéki vállalkozások megerősödésével az itt élők elköteleződnének a magyar közösség felé. Az összes iskola megőrzésére nincs reális esély, az oktatás színvonalának megőrzését a kistérségi megállapodások jelenthetik.
Az MKP szeretné elérni, hogy az iskolák alacsony diáklétszámból származó többletköltségét finanszírozzák, bővítsék az iskolabuszok hálózatát, megteremtődjön az oktatást szakmailag támogató intézmény, valamint rendszeresítsék az iskolahálózat optimalizálását szolgáló kutatásokat.
Kiss Beáta tájékoztatása szerint Szlovákiában 2017-ben 252 magyar tanítási nyelvű alapiskola működik, közel 30 ezer tanulóval, közülük 2798 első osztályos. A 25 gimnáziumban 2016-ba 3465 diák járt, a 40 szakközépiskolában 5637 fiatal tanult.
Magyar Levente: újjáéledhet Magyarország és Szlovákia között a határ menti vasúti személyforgalom
A magyar kormány törekszik arra, hogy újjáélessze a kisléptékű vasúti személyforgalmat Magyarország és Szlovákia között - jelentette ki a Magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken a VII. Önkormányzati Szabadegyetemen.
Jelenleg hat olyan sínpár köti össze a két országot, mely alkalmas kisléptékű vasúti személyforgalomra, de ezek közül egyiken sem lehet utazni. Ennek megváltoztatása érdekében tárgyalások folynak a szlovák kormány vezetőivel - ismertette Magyar Levente.
Az államtitkár elmondta, Magyarország és Szlovákia között az egyik legjelentősebb közlekedési kapcsolat a komáromi új Duna-híd megépítése lesz.
A politikus emlékeztetett arra, hogy magyar-szlovák az unió egyik leghosszabb és egyben legrosszabban átjárható határszakasza. Az Orbán-kormány két ciklusa alatt a határátkelő pontok száma harmadával nőtt, most 34 átkelő üzemel.
Magyar Levente hozzátette, néhány éven belül autópálya köti majd össze Budapestet Kassával és Pozsonnyal.
Az államtitkár elmondta, hogy nagy reményeket kelt a felvidéki gazdaságfejlesztési program pályázata. Az érdeklődők nagy számából látszik, hogy sikerült megszólítani az érintetteket - fogalmazott.
"Az elmúlt hetven évben ilyen sok segítséget még nem nyújthattunk a felvidéki magyarságnak. Ezt annak tudható be, hogy az elmúlt években rendkívüli mértékben javult a szlovák-magyar államközi viszony, melynek fenntartásában továbbra is érdekeltek vagyunk, mert Pozsony ellenében soha nem lehetünk sikeresek" - zárta előadását Magyar Levente.
Folytatódik a program
Szombaton is folytatódik a Pro Civis Polgári Társulás által megrendezett Önkormányzati Szabadegyetem programja, amely tartalmasnak ígérkezik. Az őshonos kisebbségek jogai az EU-ban és a határon túli magyar közösségekben munkacímet viselő tematikus blokk előadói Szili Katalin miniszterelnöki biztos, Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója, Berényi József, Nagyszombat Kerületi Önkormányzatának alelnöke. Az előadásokat félórás vita követi, majd a helyi sajtó, a lokális tájékoztatás témaköre kerül terítékre. A téma két előadója Rajkovics Péter, a dunaszerdahelyi.sk internetes lap főszerkesztője és Lőrincz Adrián kommunikációs szakértő lesznek.
