2017. június 6., 18:11

Gorilla-ügy: új bizonyítékok bukkantak fel

POZSONY. Dušan Kováèik speciális ügyész azt állítja, hogy a Gorilla-ügyben olyan új bizonyítékok bukkantak fel, amelyek miatt valószínűleg újabb büntetőeljárás indul. Erről Kováèik a parlament alkotmányjogi bizottságának ülésén beszélt, s mint elmondta, teljesen friss, 48 órás információkról van szó.
201706061701100.gor01.jpg

„Az elvégzett műveletek keretében nagyon fontos új tények merültek fel. A legnagyobb valószínűséggel, szinte biztosan új határozatot adnak majd ki az illetékesek. Most nehéz megbecsülni, hogy vádemelésre is sor kerül-e, de öt év elteltével most kiderültek bizonyos dolgok” – közölte Kováèik.

A speciális ügyész saját szavai szerint tiszta lelkiismerettel mondhatja el azt, nem igazak azok az üggyel kapcsolatos állítások, hogy eddig semmit sem tettek. „Büntetőeljárások folynak konkrét személyek ellen. Optimista vagyok, hiszek abban, hogy ennek sikeres vége lesz. Nem fékezem az ügyet, csak a törvényesség betartására felügyelek” – szögezte le.

Kováèik emlékeztetett, hogy a Gorilla-ügy után öt évvel a nyomozócsoport vezetője, Marek Gajdoš távozása mellett döntött. „Nem mondtam, hogy a viszonyunk ideálisak lenne, de téves azt állítani, hogy semmit sem vizsgáltam ki. Nem én vizsgálom ki az ügyet, ezt a vizsgálótiszt teszi. Én a felügyeletet végzem, s az a dolgom, hogy a kivizsgálást törvényes keretek között tartsam. Gajdoš azt mondta, hogy ha nem is létezne Kováèik, 17 év után akkor is távozna a rendőrségtől. Most viszont én vagyok a felelős mindenért” – jegyezte meg.

A Gorilla-ügy nyomozócsapata volt főnökének a szavait idézte, hogy ebbe az esetben a bizonyítás nagyon bonyolult dolog, gyakorlatilag lehetetlen bizonyos dolgokat bebizonyítani. „Ha ezt én mondanám, akkor a fekete földbe ásnának el engem” – tette hozzá Kováèik.

Az ellenzéki képviselők kérdésére, hogy eddig miért nem hallgatták ki Robert Fico (Smer-SD) kormányfőt, aki a szlovák titkosszolgálat (SIS) állítólagos Gorilla-aktája szerint a Vazovová utcai lakásban tartózkodott, Kováèik azt válaszolta, hogy irreleváns megállapítani, hogy valaki volt-e abban a lakásban. „Gajdoš úr azt mondta, hogy ez esetben nem áll fenn bűncselekmény gyanúja, s előbb a prioritást élvező dolgokkal kell foglalkozni” – tette hozzá.

Kováèik nem lesz 2021-ig a posztján

A speciális ügyészt ma a parlament védelmi bizottsága is meghallgatta. Dušan Kováèik kijelentette, hogy nem marad a posztján 2021-ig, vagyis megbízatási ideje leteltéig. „Ilyen nyomás alatt hosszú ideig nem lehet dolgozni” – mondta.

Arról a korrupcióellenes felvonulásról is szót ejtett, amelyet diákok szerveztek, mások mellett Robert Kaliòák belügyminiszter és Kováèik távozását követelve. Kováèik szerint naiv dolog azt gondolni, hogy egyetlen, illetve néhány ember távozásával megoldódik a korrupció problémaköre. „Ez nem így működik. A korrupció nem egyetlen emberről szól” – tette hozzá.

Mint elmondta, naponta töpreng a diákok követelésein. „Nem veszem azokat könnyen, minden polgárt figyelembe veszek, csak azt sajnálom, hogy mindez egyoldalú. Továbbra is nyitott vagyok a találkozó irányába” – jegyezte meg. Eddig saját szavai szerint egyetlen arra vonatkozó releváns okot sem hallott, amely miatt távoznia kellene. Ha mégis a távozás mellett döntene, akkor Jaromír Èižnár főügyész tiszteletben tartaná a döntését – fűzte hozzá.

Kováèik egyúttal azt is elmondta, nagyra értékeli a korrupcióellenes menetet szervező diákok kezdeményezését. „Örülök annak, hogy érdeklődnek a közügyek és egy olyan komoly probléma iránt, mint a korrupció. A probléma megoldására irányuló igyekezetet és a gyülekezési jogot is tiszteletben tartom” – szögezte le.

Megosztás