2015. június 9., 09:28

Gorilla-ügy – Hašèák vallomást tett

POZSONY. Kulcsfontosságú személyek kihallgatásával folytatódik a vizsgálat a Gorilla-ügyben. Hétfőn a Penta egyik partnerét, Jaroslav Hašèákot hallgatták ki, aki az egyik főszereplője az állítólag a titkosszolgálat által készített Gorilla-aktának.
Jaroslav Hašèák délután érkezett meg az országos rendőr-főkapitányságra, ám nem akart válaszolni az újságírói kérdésekre. „Próbáljanak meg időpontot egyeztetni egy interjúra a szóvivőnkön át” – tanácsolta a sajtó képviselőinek.

Az Aktuality.sk internetes portál értesülései szerint Hašèákot tanúként már többször kihallgatták a Gorilla-ügy kivizsgálása kapcsán. Nemrég a Daniel Lipšic volt miniszterrel folytatott vitája miatt szerepelt a sajtóban. Az egykori tárcavezető a parlament védelmi bizottsági üléseinek az egyikén beszélt az ismert pénzügyi cápáról. Lipšic szerint „Jaroslav Hašèák vállalkozó nyilvánosan azt mondogatja, hogy nem fél a Gorilla-ügy kivizsgálása miatt, mert előre informálják őt arról, hogy az illetékesek milyen műveleteket végeznek majd“.

Hašèák Lipšiè ezen kijelentését hamisnak nevezte. „A kijelentésében csak az az igaz, hogy vállalkozó vagyok, s a Gorilla-ügy kivizsgálásától valóban nem tartok“ – olvasható Hašèák állásfoglalásában. Azt is jelezte, hogy a Gorilla-üggyel kapcsolatban már kihallgatták őt. „Együttműködöm a nyomozócsoporttal, mivel tanúként egyetlen kihallgatást sem kerültem ki, s egy dokumentumban a csoport rendelkezésére bocsátottam az összes olyan információt, amely iránt érdeklődést mutattak“ – közölte.

A Gorilla-üggyel a parlament is foglalkozik majd. Lipšicnek az ellenzék soraiban sikerült összegyűjtenie a szükséges 40 aláírást ahhoz, hogy a házelnök rendkívüli parlamenti ülést hívjon össze. Ezen Dušan Kováèik különleges ügyész Gorilla-ügy kivizsgálása során alkalmazott eljárásával foglalkoznának. Az ellenzék ugyanis úgy véli, hogy éppen ő gátolja a kulcsfontosságú tanúk kihallgatását.

A szlovák titkosszolgálat állítólagos aktája 2012 karácsonya előtt jelent meg a világhálón, és egy Vazovová utcai lakásban folytatott titkos megbeszélésről készített hangfelvételen alapszik. Állítólag ott születtek megállapodások privatizációkkal, hatalmas bizniszekkel és a politikai pártok második Dzurinda-kormány alatti finanszírozásával kapcsolatban. Hašèákékkal együtt állítólag ebben a lakásban volt Robert Fico jelenlegi kormányfő is.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.