2015. január 12., 17:36

Glváè korszerűsítené az ország védelmi stratégiájának koncepcióját

POZSONY. A védelmi minisztérium az ország védelmi stratégiája dokumentumainak a korszerűsítését tervezi. Martin Glváè védelmi miniszter véleménye szerint az átértékelésre a jelenlegi biztonsági helyzet, de az ukrán válság miatt is szükség van.

„Egy, a biztonsági helyzetre és annak lehetséges fejlődésére megfelelő módon reagáló dokumentumot szeretnénk készíteni, mely egyértelműen kifejezi az adott területtel kapcsolatos stratégiai koncepciónkat” – magyarázta Glváè. A jelenleg érvényes, „Szlovákia biztonsági stratégiája” cím alatt futó dokumentum 2005-ben lett elfogadva.

Az érintett dokumentumok átértékelése nemcsak az érdekelt tárcák szakmai véleményezését, de egy szélesebb társadalmi és politikai vitát is magában foglalna. „Üdvözölnénk, ha a tervezett dokumentum előkészítése – mint ahogy az a múltban is volt - tartalmilag és időben is kötődhetne Szlovákia új „Biztonsági stratégiájának” előkészítéséhez” – magyarázta a miniszter.

Szlovákia jelenlegi „Biztonsági stratégiája“ a NATO-ba és az Európai Unióba való belépésre reagálva tartalmilag és szövegében is elsősorban a nevezett eseményeknek volt alárendelve. „Az elfogadása óta eltelt időben – s ez nem csak a mi véleményünk – a biztonsági helyzet számos jelentős változáson ment keresztül. A leglényegesebb éppen a ukrán válsággal függ össze. Végtére is az, ami 2005-ben az euroatlanti biztonsági környezet viszonyai közt kevésbé tűnt valószínűnek, most veszélyes realitás, mely a mi biztonságunk érdekeire is hatással van” – nyilatkozta Glváè.

Az elemzők ugyancsak rámutattak Szlovákia biztonsági stratégiája 2005-ben elfogadott dokumentumainak időszerűtlenségére. Az említett dokumentum kidolgozásában a külügyi tárca koordinálásával több minisztérium is részt vett.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.