2016. szeptember 14., 08:16

Gašpar: speciális nyomozócsoport vizsgálja a galántai ügyet

POZSONY. A galántai Tiszta nap javító-nevelő intézetben lezajlott történéseket a Rendőrség Nagyszombati Kerületi Igazgatóságán létrehozott hattagú nyomozócsoport vizsgálja ki - jelentette be Tibor Gašpar országos rendőr-főkapitány. Korábban a rendőrség már folytatott vizsgálatot az intézetben, de akkor az ügyet leállították.
201609132007570.gaspar01.jpg

Hétfőn, szeptember 12-én született meg a döntés a nyomozócsoport létrehozásáról, a csoport két vizsgálótisztből és négy operatív munkatársból áll. A rendőr-főkapitány szerint a nyomozók megvizsgálják az új tényeket, amelyeket pénteken, szeptember 9-én tett közzé blogján Natália Blahová (SaS) parlamenti képviselő.

„Minden állítás a vizsgálat tárgyát képezi majd, a csoporton belül külön bűnvádi eljárásokat indítunk aszerint, ahogyan kiértékelik a megszerzett bizonyítékokat, ezek alapján annyi eljárást indítunk, amennyire szükség lesz” – magyarázta. Hozzátette, a vizsgálat eredményeit a rendőrség a munkaügyi minisztérium rendelkezésére bocsátja, mert ők vizsgálják a galántai központ akkreditációját.

Miután Gašpar megismerkedett Blahová blogbejegyzésével, parancsot adott, hogy a rendőrök látogassanak el a galántai reszocializációs intézetbe. Miután kiderült, hogy a központ személyzete Horvátországban üdül, megkereste a horvátországi rendőrségi attasét. A rendőr-főkapitány szerint a kliensek rendben vannak.

„Ha ez nem lenne így, biztosan hazahoztuk volna őket” – szögezte le Gašpar. Elmondta, a hétvégén újra kihallgatták Natália édesanyját. A lány kiskorúként szexuális kapcsolatba került a központ egyik alkalmazottjával.

A rendőr-főkapitány összefoglalta a rendőrség eddigi eljárását az üggyel kapcsolatban. Nem zárta ki, hogy a főügyészség által elrendelt ellenőrzés szükségessé teheti a vizsgálat újraindítását vagy kiegészítését, a vizsgálatot korábban leállították. Hangsúlyozta azonban, hogy a rendőrök eddigi döntéseit mindig jóváhagyta a felügyelő ügyész is.

„A vizsgálatot úgy értékelem, ahogy azt a felügyelő ügyész is értékelte, aki írásban nyújtotta be, hogy törvényes és indokolt volt a vizsgálat. Nincs indokom, hogy máshogy értékeljem azt. Én nem az a szerv vagyok, amely átvizsgálhatja az eredményeket, nem adhatok utasításokat a vizsgálótisztnek sem” – mondta Gašpar.

A kiskorú Natáliával már azelőtt kapcsolatba került a rendőrség, hogy belépett volna a reszocializációs központba. Gašpar elmondta, 2014-ben vizsgálták a lány által szexuális zaklatás gyanúja miatt beadott feljelentést, a zaklatás a lány szerint 2014 áprilisában történt. „2014. november 28-án leállították a bűnvádi eljárást, mivel nem derült ki az elkövető személye” – magyarázta.

2015 augusztusában a rendőrség vizsgálni kezdte a Natália édesanyja által benyújtott panaszt, állítólag erőszakot követtek el a lánya ellen a javító-nevelő intézetben. Bár a rendőrség dokumentálta a 2014 októberében történt szexuális kapcsolatot, a rendőr-főkapitány szerint nem bizonyították a központ akkori alkalmazottja által elkövetett bűnt. A volt kliens, aki szakácsként dolgozott a központban, állítólag nem tudta, hogy a lány 14 éves.

A rendőrség vizsgálta Natália anyjának 2015 májusában benyújtott feljelentését is. A tett esetében fennállt a gyanúja, hogy 2015. április 23-án és 24-én négy, a központban nevelt lányt egy vágbesztercei járásbeli hétvégi házban megerőszakoltak. Idén május 17-én leállították a bűnvádi eljárást, mivel kiderült, hogy nem történt bűncselekmény. Gašpar szerint nem bizonyosodott be, hogy erőszak történt volna, három lány azt vallotta, hogy nem történt erőszak, sőt néhányan azt állították, nem ismerik a gyanúsítottat.

Idén június 24-től a rendőrség a pöstyéni gyámhivatal gyámügyi munkatársa által beadott panaszt vizsgálja, miszerint Natália családjában közeli személy kínzására kerülhetett sor. Az utóbbi hetekben Natália édesanyja panaszt adott be a gyámügyi előadó ellen, mivel szerint tétlen az ügyben, egyúttal panaszt adott be a reszocializációs központ munkatársai ellen is.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.