2018. augusztus 9., 18:40

Gál szakértőkkel tárgyalt az alkotmánybíró-választásról

Gál Gábor (Most-Híd) igazságügy-miniszter a soron következő kormányülésen lehetséges alternatívaként fogja bemutatni a jogászok csoportjának azon javaslatát, mely szerint alkotmánybíró csak olyan személyiség lehetne, aki garantálja, hogy rendesen, tisztességesen, függetlenül és pártatlanul fogja ellátni a tisztségét.

Gál Gábor
Fotó: TASR

A javaslat tartalmazza azt is, hogy törvényileg utólagosan nem támaszthatnának további feltételeket az alkotmánybírókkal szemben. A miniszter csütörtökön 38 jogász szakértővel tárgyalt. 

Rizman hozzátette: a miniszter egy másik alternatívát is be fog terjeszteni, melynek értelmében általános jogszabály által is megszabhatják majd a tisztség betöltésének feltételeit. Lucia Berdisová, a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) Állam- és Jogtudományi Intézetének munkatársa ezt a lehetőséget kockázatosnak nevezte, mivel így szerinte a mindenkori kormánytöbbség célzatosan módosíthatja majd az alkotmánybírókkal szemben támasztott követelményeket.

„Egy általános jogszabály elfogadásához ugyanis elegendő, hogy a jelen lévő képviselők több mint fele támogassa azt szavazatával” – tette hozzá.

A Via Iurisnak a tárgyaláson sikerült elérnie, hogy az alkotmánybírókról szóló információkat legalább 45 nappal azelőtt tegyék közzé, hogy meghallgatná őket az alkotmányjogi bizottság. A legközelebbi választás esetében azonban a jelenlegi hét napos határidő csak 15 naposra bővül.

A jogászok csoportjának további javaslatait a miniszter nem fogadta el, tájékoztatott Rizman. Hozzátette: a törvényjavaslatba nem kerül be annak lehetősége sem, hogy az alkotmánybírókat négyévente lecserélhessék. Nem növelik 90-re – második körben 76-ra - az alkotmánybíró-jelölt megválasztásához szükséges parlamenti szavazatok számát sem, és arra sem lesz lehetőség, hogy a jelölteket az alkotmányjogi bizottság mellett egy szakmai bizottság is meghallgassa. A miniszter ragaszkodik ahhoz is, hogy az alkotmánybírók megválaszthatóságának alsó korhatárát 40-ről 45 évre emeljék.

A 38 szlovákiai jogász csoportja idén májusban tette közzé az alkotmánybírók választására vonatkozó módosító javaslatát, júniusban pedig véleményezte az igazságügyi minisztérium műhelyéből kikerülő törvényjavaslatot is az alkotmánybíró-választás módjának javítása és a minisztériumi javaslat hiányosságainak eltávolítása érdekében.

Gál az Andrej Kiska államfővel való szerdai találkozója után kijelentette: azt szeretné, ha az alkotmánybírók kiválasztására vonatkozó módosító javaslattal már ebben a hónapban foglalkozna a kormány, majd szeptemberben a parlament is napirendre tűzné, és az új alkotmánybírókat már az új szabályozás alapján választanák meg.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.