2019. május 29., 16:28

Gál: A Most-Híd szombaton fogja megvitatni a választások eredményét

A Most-Híd párt szombaton fogja értékelni az európai parlamenti választásokon elért eredményét, illetve egyeztetni fog a folytatásról. Ezt Gál Gábor (Most-Híd) igazságügyi miniszter erősítette meg, aki szerint a pártnak a választásokon elért eredménye miatt valamit másképp kellene csinálnia.

Gál Gábor
Fotó: TASR

A Most-Híd 2,59 százalékos támogatottságot szerzett az európai parlamenti választásokon, ami nem volt elég ahhoz, hogy a párt mandátumhoz jusson. Gál szerint az eredményt többféleképpen magyarázzák. „Eltérnek a vélemények azzal kapcsolatban, hogy hogyan tovább. A szombati elnökségi ülésen megbeszéljük. Nekem az a véleményem, hogy valamit máshogy kellene csinálnunk” – mondta Gál.

Konkrétumokat nem árult el, és a magyar pártok összefogásával kapcsolatos véleményeket sem erősítette meg. Ugyanakkor egyetértett azzal, hogy a megosztottság nem segít a közösségnek. Szlovákiában a Most-Híd mellett két parlamenten kívüli párt is működik, az MKP és a Magyar Fórum.

Az MKP-nak szintén nem sikerült mandátumot szereznie az európai parlamenti választásokon, a Magyar Fórum pedig, mivel csak nemrég alakult meg, még egyetlen választáson sem vett részt.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.