2017. január 23., 19:43

Gajdoš: Danko megérdemli az előléptetést

POZSONY. Peter Gajdoš védelmi miniszter kiáll döntése mellett, hogy Andrej Danko házelnököt, a Szlovák Nemzeti Párt elnökét tartalékos századosi rangra emelte. A tárcavezető hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, Danko megérdemli az előléptetést.
201701231740320.gajdos01.jpg

Peter Gajdoš elmondta, véleménye szerint Andrej Danko megérdemli az előléptetést, mivel segítőkész volt például az önkéntes katonai szolgálat bevezetését illetően vagy a védelmi tárca költségvetésének növelésével kapcsolatban. A tárcavezető közölte: Dankót egy parancs által léptette elő, és „ezekről nem nyitunk vitát, katonai környezetben teljesítjük a parancsokat”.

„Védelmi miniszterként, közjogi méltóságként és háromcsillagos tábornokként kiállok a döntésem mellett” – szögezte le a védelmi miniszter. Hozzátette, ezt a jogkört törvény teszi lehetővé számára. Hangsúlyozta, Danko nem kérte tőle az előléptetést. „Részemről ez a tisztelet és a köszönet megnyilvánulása volt” – tette hozzá.

Rátermett katona

Gajdoš szerint Danko kötelező katonai szolgálata idején rátermett katona volt, példásan teljesítette a feladatait. A törvényes döntést Gajdoš szerint el kellene fogadniuk az ellenzéki képviselőkön kívül a volt és aktív katonáknak is, mivel a lejárató kampány árt a fegyveres erőknek.

Andrej Danko házelnököt tavaly szeptemberben előléptette, tartalékos századosi rangra emelte Peter Gajdoš védelmi miniszter. A Denník N napilap tájékoztatott arról, hogy a házelnök titokban a hadsereg tisztje lett, s elismerést kapott azért is, mert kérte a hadsereg költségvetésének növelését. Miután a sajtó és a közvélemény is foglalkozni kezdett az esettel, Danko hangsúlyozta, hogy büszke katonai rangjára, és szükség esetén képes vállalni a felelősséget, amelyet századosként vállalnia kell.

Az ellenzék kritizálta a házelnök előléptetését. Igor Matoviè, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (O¼aNO) vezetője szerint a védelmi miniszternek és a házelnöknek nyilvánosan kellene bocsánatot kérniük. „Felszólítjuk ezt a két úriembert, hogy lássák be, hibáztak, nyilvánosan kérjenek bocsánatot, mivel szembeköpték a becsületes katonákat, akiknek meg kell dolgozniuk az előléptetésért, és demoralizálják a hadsereget” – mondta a múlt héten Matoviè.

Az O¼aNO elnöke szerint Danko tizedesből rögtön százados lett, sok rendfokozatot átugrott. „A hadseregben az ilyen folyamathoz 30-35 év kemény munkára van szükség, hogy egy tizedesből százados válhasson” – tette hozzá Matoviè.

Nemcsak Danko az egyetlen, akit előléptettek. A sajtóban megjelent információk szerint Robert Fico kormányfőt 2016 márciusában Martin Glváè korábbi védelmi miniszter ezredesi rangra emelte.

Megosztás