Frešo: Reális alternatívát kell nyújtani a Smerrel szemben
A Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió – Demokrata Párt (SDKÚ-DS) elnöke a kékek Központi Tanácsának liptószentmiklósi ülésén felhívta a figyelmet az aktuálpolitikai helyzet súlyosságára. "Az egypárti kormányzás komoly veszélyeket jelent Szlovákiára gazdasági, jogi és társadalmi szempontból egyaránt. Valós alternatívát kell felállítani a Smer politikájával szemben. Az SDKÚ-DS tisztában van ezzel a felelősséggel, ezért felszólítja a Népi Platform pártjait, hogy kössenek írásos egyezményt a megyei választásokon való közös fellépésükről” hangoztatta a pártelnök.
Véleménye szerint ha a jobbközép pártok képesek az együttműködésre a főügyész elmaradt kinevezése, az egyenadó, vagy a második nyugdíjpillér védelmének kérdésében, akkor a megyei választások is megkövetelik tőlük a közös fellépést.
„Csak ebben az esetben győzhetjük meg az embereket arról, hogy valós jobbközép alternatíva van kiépülőben. Ennyivel tartozunk Szlovákia polgárainak, a jobbközép szavazóknak. Ha sikeresek akarunk lenni, be kell bizonyítanunk, hogy tanultunk hibáinkból és képesek vagyunk az együttműködésre” – mondta Pavol Frešo hozzáfűzve: az SDKÚ-DS minden jobbközép pártot felszólít, ne lépjen koalícióra a Robert Fico vezette Smer-SD-vel.
A párt elnöke mindemellett kifejtette aggodalmait a rossz gazdasági helyzet miatt. Elmondta, a munkanélküliség egyre növekszik, rendkívül rosszak a makrogazdasági előrejelzések és a demográfiai fejlődés mutatói sem jók. Éppen ezért fontosnak tartják, hogy említett témákról széles körben szó essen, nem csak szakmai szinten.
„Ezért már a jövő héten szlovákiai kiutazásokat tartunk. A választókkal való személyes kontaktus megteremtése pártunk új vezetésének központi elképzeléseit tükrözi” – fejtette ki Frešo.