Frešo: a távozó karrieristák miatt csökkenek az SDKÚ-DS preferenciái
POZSONY. Néhány a pártból távozott személy karrierista ambíciói felelősek a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párt támogatottságának csökkenéséért. Ezek az egykori tagok fontosnak érezték, hogy mindezt nagy csinnadrattával tegyék és annak látszatát keltsék, hogy az SDKÚ-DS-en belül valami komoly történik – fejtette ki Pavol Frešo pártelnök.
Az ilyen esetek természetes következménye a választók bizalomvesztése, mondta Pavol Frešo. A Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párt (SDKÚ-DS) elnöke a TA3 hírtelevízió politikai műsorában kiemelte, a kékek berkein belüli személyes konfrontációk alkalmával nem volt szó a jobbközép politikai erők egykori zászlóshajójának irányultságával vagy filozófiájával kapcsolatos viszályokról.
„Már csupán az is, hogy a távozók különféle pártokban kötöttek ki, arról árulkodik, hogy nem szemléletbéli különbségek okozta vitákról volt szó, hanem mindazok karrierista lépéseiről, akik oda kívántak beférkőzni, ahova csak lehetett“ – fogalmazta meg véleményét Frešo. Hozzátette, most azokon a sor, akik nem fordítottak hátat a pártnak, hogy mindennapos munkájukkal visszaszerezzék a választópolgárok bizalmát.
Elmondása szerint a párt már biztos lábakon áll, az alakuló vezetőség, valamint a felújított szakmai részlegek is azt jelzik, hogy a jövőben az SDKÚ-DS minél kevesebb belső viszályt akar kelteni és többet kíván kommunikálni, hogy szakmaiságával és csapatmunkával győzze meg a polgárokat.
Az SDKÚ-DS fokozatosan kívánja bemutatni új arcait. Tőlük nem titkoltan azt reméli, segítségére lesznek abban, hogy bejusson a törvényhozásba. Frešo elmondása szerint az új megyei elnökök, illetve az új alelnökök esetében olyan szakemberekről van szó, akikkel szemben a választóknak töretlen a bizalma. A kérdésre, hogy továbbra is ő vezeti-e majd a párt listáját, az SDKÚ-DS jelenlegi elnöke azt mondta, az elsődleges vita a jelöltlista köré íródik majd, hiszen ki kell kristályosodnia annak, kik lehetnek képesek arra, hogy meggyőzzék a választópolgárokat. Mint mondta, amennyiben pártja elbukik a választásokon, kész lemondani pártelnöki tisztségéről.
Pavol Frešo az SDKÚ-DS által felhalmozott adósságokról is szólt. „Úgy fest, hogy a hatalmas, 3,7 millió eurós adósságunk csaknem teljes egészét képesek leszünk rendezni a választásokig“ – vázolta a helyzetet a párt elnöke. Elmondása szerint a párt az állami támogatás útján szerzett összeg, valamint a foganatosított megszorító intézkedések révén képes törleszteni elmaradásait.

Forrás
TASR