Folytatódik az Innováció a szlovákiai magyar politikában című konferenciasorozat
Az Innováció a szlovákiai magyar politikában című szakmai konferencia első része idén, január 10-én volt. Az előadók – politikusok, elemzők – az 1989-es bársonyos forradalom óta eltelt közel negyedévszázad eseményeit, döntéseit, az elért eredményeket és kudarcokat, s a közösségi jövőkép megfogalmazása érdekében a megújulás lehetőségeit vették górcső alá hozzászólásaikban.
"Már akkor igényként fogalmazódott meg a legtöbb hozzászóló részéről, hogy ezt a fajta párbeszédet folytatni kell" - mondta portálunknak Csáky Pál, a Pro Futuro Hungarica polgári társulás elnöke, a szakmai találkozó házigazdája.
A szervezők ezúttal úgy döntöttek, a konferencia második részének gerincét elsősorban a múltunkkal kapcsolatos előadások határozzák majd meg.
A konferencia programja:
10.00 Megnyitó
10.20 A Trianoni döntés és máig tartó hatásai – POPÉLY GYULA történész
10.50 A magyar kisebbség helyzete az első csehszlovák köztársaságban, különös tekintettel Esterházy János tevékenységére – ANDREJ TÓTH, az Opavai Sziléziai és a Prágai Közgazdaságtudományi Egyetem tanára
11.30 A két út
A nemzeti alapú politizálás – MOLNÁR IMRE történész
A kormánypártiság arcai – SIMON ATTILA történész
12.30 Vita
15.00 Zárszó
A tanácskozás végén ezúttal is vita lesz, amelyben bárki elmondhatja hozzászólását, közösségünk múltjával, jelenével és jövőjével kapcsolatos véleményét.
A konferencia nyilvános, a szervezők mindenkit szeretettel várnak!