2016. január 21., 18:23

Folytatódik az illegális hulladéklerakók felszámolása

TÕKETEREBES. Peter Žiga környezetvédelmi miniszter ma a Tőketerebesi járásbeli Bodzásújlak községben értékelte a Szlovákia nagytakarítása elnevezésű programot. Összesen 490 önkormányzat kapcsolódott be a programba, legtöbb a Tőketerebesi járásban.
201601211710250.szemet01.jpg

Peter Žiga tájékoztatása szerint Szlovákiában több mint 2 500 illegális hulladéklerakót tartanak nyilván, a valóságban ez a szám több mint 7 000. 2015-ben a falvak a Környezetvédelmi Alaptól az illegális hulladéklerakók felszámolásához 100 ezer euróig terjedő dotációt kaphattak. Az alaphoz az önkormányzatoktól több mint 460 kérvény érkezett, 211 kérvény elbírálása volt pozitív.

„A program befejezése és kiértékelése után megállapíthatjuk, hogy nagyon sikeres volt. A legnagyobb hulladéklerakókat a Pozsonyi kerületben, konkrétan Pozsonyban számolták fel, majd a Létánfalvi malom (Letanovský mlyn) térségében, ahol egy romatelepet kellett felszámolni, amihez nagy pénzösszegre volt szükség” – tájékoztatott a miniszter. 

Azok az önkormányzatok, amelyeknek nem sikerült teljes mértékben felszámolni az illegális hulladéklerakót, Žiga szerint majd újra kérhetik a dotációt.

A Környezetvédelmi Alapnak, amely a Szlovákia nagytakarítása elnevezésű projektet irányította, az Újrahasznosítási Alap 10 millió eurós dotáció adott. A teljes összeg csaknem 92 százalékát, vagyis több mint 9, 136 millió eurót sikerült felhasználni.

A környezetvédelmi minisztérium folytatni szeretné a hulladéklerakók felszámolását. Az Újrahasznosítási Alapnak Žiga szerint van pénze erre. „További 5 millió eurót fogunk kérvényezni. Egyúttal tárgyaltam a pénzügyminiszterrel, és létezik egy előzetes megállapodás, hogy további 10 millió eurót használhatnánk fel erre a programra, mivel nagyon sikeres volt” – tájékoztatott Žiga. Hozzátette, április elején szeretnék közzétenni a második felhívást, 15 millió euró értékben.

Az illegális hulladéklerakók problémáját hivatott megoldani az új hulladéktörvény is, amely 2016. január elsején lépett hatályba. Az illegális hulladéklerakók elleni harcban megerősödött a rendőrség kompetenciája. „Abban az esetben, ha ismert, kitől származik az illegálisan lerakott hulladék, a rendőrség eljárást indíthat. Ha a kár túllépi a 266 eurót, a rendőrség a Büntető törvénykönyv értelmében eljárást indít, így elkerülhető az adminisztrációs szempontból bonyolult szakértői vélemény kidolgozása” – fejtette ki Maroš Stano, a környezetvédelmi tárca szóvivője. Emellett közel tízszeresére, vagyis 166 euróról 1 500 euróra nőtt az azok számára kiszabható bírság, akik illegálisan rakják le a hulladékot.

Megosztás