Folytatódik a Szlovákiai Kórházak Szövetségének harca az egészségbiztosítókkal
„Az Union olyan javaslattal állt elő, amelyet elvettettünk. Javaslatuk nincs tekintettel az orvosi és a nővéri fizetések emeléséhez szükséges megnövekedett költségeinkre” – mondta Marián Petko a Szlovák Kórházak Szövetségének vezetője a TASR hírügynökségnek.
„A Szlovákiai Kórházak Szövetségének észrvételei alapján kijavítjuk a szerződés szövegét, és e hétren szerdán ismét benyújtjuk azt” – értékelte a tárgyalást Judita Smatanová, az Union szóvivője. Petko tudatta, csütörtökig várnak a változtatásokra és az új javaslatokra. Akkor közlik, melyik kórház, miképp viszonyul az Union magánbiztosítóhoz. A két fél legutóbb február végén ült tárgyalóasztalhoz, akkor a szövetség a magánbiztosító ajánlatát, kiértékelés után elvetette.
A szövetség ma az Általános Egyészségbiztosíttól is kapott ajánlatot. Petko szerint ez jobb, mint az Union magán egészségbiztosítóe, de a szövetség az ő esetükben is csak csütörtökön nyilvánít majd véleményt. „Ajánlatuk 30 százalékban kompenzálhatja a nővérek magasabb bérezése következtében megnövekedett kiadásainkat” – jelentette ki Marián Petko. Az Általános Egészségbiztosító már tavaly decemberben és idén februárban is emelte kifizetéseit a kórházak részére.
A Szlovákiai Kórházak Szövetsége illetve további kórházakat és orovosokat képviselő szervezetek már a múlt héten megegyeztek a Dôvera egészségbiztosítóval a szerződés feltételeiben, tekintettel az árakra is. „Természetesen kompromisszumot kellett kötnünk a követelések és költségvetésünk valós lehetőségei között” – nyilatkozta akkor Martin Kultan, a Dôvera vásárlási részlegének az igazgatója.
Patko szerint az orvosok és a nővérek bérének emelésére legkevesebb 100 millió euróra lesz szükség, de nem zárta ki, hogy az összeg a valóságban 150 millió euró is lehet – írja a TASR hírügynökség.