2017. december 12., 14:53

Fizetős zenei szolgáltatást tervez a YouTube

WASHINGTON. A Bloomberg bennfentesekre hivatkozva azt írta, hogy a YouTube egy új fizetős szolgáltatás elindítását tervezi. A projekt belső neve Remix és a projekt célja a Apple, valamint a Spotify sikereinek lemásolása.
201712121455240.YOU-red759.jpg

A YouTube vezetőinek már sikerült megállapodást kötniük a Warner Music Group vezetőivel, a Sony Music Entertainment és a Universal Music Group képviselőivel pedig jelenleg is zajlanak a tárgyalások. Egyeztetések kezdődtek a Merlin nevű független zenei kiadókat tömörítő konzorciummal is.

Az Alphabetnek ez már a harmadik kísérlete a területen. Az első a Google Play Music volt 2011-ben, amelyet három évvel később a YouTube Music Key követett. Utóbbinál a felhasználóknak lehetőségük volt arra, hogy a tartalmakat reklámok nélkül tekintsék meg. 2016 óta pedig elérhető a YouTube Red, amely viszont elsősorban videókra és játékfilmekre összpontosít, s offline megtekinthetőséget és reklámmentességet kínál. Az új platform keretében ötvöznék az On-Demand-tartalmakat és a videókat, ráadásul a Google Play Music számos munkatársát is a YouTube csapatába irányítanák át. A platform tavaly szerződtette Lyor Cohent, a Warner Music egykori ügyvezetőjét, hogy felügyelje a zenei műveleteket és összekötő legyen a zeneipar felé.

Az új szolgáltatás várhatóan eleinte csak az Amerikai Egyesült Államokban lesz elérhető, éppúgy, ahogy a YouTube Red is. A YouTube eddig még nem kommentálta a kiszivárgott információkat.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.