Fizet az állam a külföldi turistákért - Fellendül a szlovák idegenforgalom?
A vízummal érkező turistákért 60, a vízummentes országokból érkezőkért személyenként 30 euró” jutalom” jár majd. Ezzel az intézkedéssel kívánja segíteni az Idegenforgalom Fejlesztési Stratégiája a vállalkozókat. A koncepciót a Ján Poèiatek által irányított közlekedési tárca dolgozta ki, a kabinet pedig mai ülésén jóváhagyta.
A minisztérium 2014-re tervezi a program beindítását, amely a tervek szerint az utazási irodáknak, a szállásadóknak és közlekedési vállalkozóknak jelent majd bevételt. A célirányos támogatás évente mintegy 10,5 millióra rúghat. A tárca szerint ez az összeg megtérül, mert az idegenforgalom növekedését eredményezi majd.
Minél több éjszakát tölt a turista Szlovákiában, annál nagyobb lesz a fogyasztás, több lesz a szolgáltatás, tehát jelentősen nőhet az adókból befolyó bevétel is - véli a közlekedési tárca. Ha 10 százalékkal fellendül a fogyasztás és a szolgáltatások száma, ez 160 milliós bevételt eredményezhet Poèiatek minisztériumának számítása szerint.
A tárcát korábban irányító Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) nem tartja megalapozottnak a koncepciót, mert nem minden idegenforgalmi vállalkozás rendezkedett be hosszútávú vendégfogadásra. Ján Fige¾ pártelnök szerint a kormány programja csak azokon segít, akik az idegenforgalomban „nagy halnak” számítanak.
A program részét képezi egy nemzeti minősítési rendszer, mely előreláthatólag 2016-ban lép érvénybe. A szállást, étkezést és más szolgáltatást nyújtó idegenforgalmi intézmények önkéntes alapon vehetnek majd részt a megmérettetésben és arany, ezüst ill. bronz tanúsítványt szerezhetnek. Ennek célja a szolgáltatások színvonalának javítása lesz.
A turizmus fejlesztését kívánja előmozdítani a tárca a vasút- és autóbusz pályaudvarok, a határátkelők és nyilvános városi területek szépítésével is. A közlekedésben angol, illetve többnyelvű tájékoztatás bevezetésével is számolnak. Az Idegenforgalmi Szövetség nyomására bekerültek az intézkedéscsomagba az ún. üdülési utalványok is. Ezek bevezetését 2015-ben tervezik. A stratégiai intézkedéscsomag 2013-ban 14,7, 2014-ben pedig 17,6 millió euró kiadást jelent majd az államnak.