2015. július 13., 13:11

Fischer: a menekültek befogadása nem megoldás, hanem gesztus

POZSONY. A jelenleg Ausztriában tartózkodó ötszáz menekült átmeneti befogadása nem oldja meg a problémát, ez egy gesztus és szimbólum – jelentette ki Heinz Fischer osztrák államfő, miután Andrej Kiska szlovák köztársasági elnökkel találkozott Pozsonyban.
201507131311120.kiska01.jpg
Galéria
+3 kép a galériában

Heinz Fischer elmondta, arra számítanak, hogy Ausztria 2015-ben összesen 70 ezer menedékkérelmet kap. Naponta 200 ilyen kérelem érkezik, az osztrák elnök szerint menekülttáboraik megteltek. „Köszönettel fogadjuk Szlovákia gesztusát, hogy megértést tanúsít a helyzet iránt, amelybe a szomszédos ország került” – mondta. 

Fischer szerint a szlovák félen múlik, hogy hajlandó-e növelni az Ausztriának nyújtandó segítség mértékét a menekültválság kapcsán. Kiemelte Robert Kaliòák belügyminiszter kijelentését, amely szerint az ilyen segítség néhány éven keresztül is fenntartható lenne. 

Andrej Kiska szlovák köztársasági elnök megállapította, Szlovákia nem készült fel menekültek befogadására, mint mondta, ezt támasztja alá az is, hogy a tavalyi év során mindössze néhány tucatnyi menekült kapott menedékjogot. Egyetértett osztrák kollégájával abban, hogy az 500 menekült ideiglenes befogadása nem megoldás. „Fontos azonban, hogy hajlandóságot mutassunk a helyzet megoldására. Arra, hogy Szlovákia hajlandó bekapcsolódni ebbe a programba, hajlandó segíteni” – fogalmazott. 

A szlovák államfő kritikával illette azokat a hazai politikusokat, akik a közhangulat alakulása szerint nyilatkoznak a menekültkérdés kapcsán. Hangsúlyozta, Szlovákiának kötelessége segíteni azoknak, akik otthon veszélyben vannak. „Felszólítok minden felelősségteljes politikust, hogy foglaljanak el világos álláspontot és magyarázzák el a helyzetet országunk polgárainak! Beszéljenek a lehetséges kockázatokról, illetve azokról a lehetőségekről, hogyan lehetne ezeket kiküszöbölni!” – mondta Kiska. 

Az osztrák elnök szlovák kollégája meghívására egynapos hivatalos látogatásra érkezett Szlovákiába. Kiska és Fischer a menekültválság mellett a két ország közötti kapcsolatok fejlesztéséről, a regionális együttműködésről, illetve az Európai Unió aktuális helyzetéről is tárgyalt.

201507131311120.kiska01.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.