Fige¾: Szlovákia szuverenitását sértik a nagykövetek
„Morálisan és gyakorlatilag is támogatjuk a felvonulás szervezőit és résztvevőit, akik békés gyülekezetükön kiállnak emberi jogaik mellett, növelve az LGBT közösségek öntudatát Szlovákiában” - tüntetik fel levelükben az említett nagykövetek, akikhez csatlakozott Dušan Chrenek, az Európai Bizottság szlovákiai képviseletének vezetője is.
Fige¾ a kommunikáció ilyen formáját barátságtalannak és helytelennek tartja. „Szlovákiában tilos a diszkrimináció, az alkotmány mindenkinek garantálja a törvény előtti egyenlőséget. Az LGBT közösség (leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek) egyes követelései nem illeszkednek ebbe a keretbe, és nem részei azon országok jogrendjének sem, melyek nagykövetei aláírták a levelet” - emlékeztet a kereszténydemokraták elnöke.
Ján Fige¾ nagyra értékelte, hogy az aláírók között a V4-ek egyetlen tagállamának nagykövete sem szerepel. Szerinte ez is alátámasztja, hogy egyre több ország tartja Szlovákiát szuverén államnak és elég érettnek ahhoz, hogy felelősségteljesen oldja meg ügyeit saját alkotmányos és jogi keretei között.