2015. május 10., 15:46

Fige¾: kormánypártiként viselkedik Frešo

POZSONY. Pavol Frešo a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió–Demokrata Párt elnöke úgy viselkedik az Állami Számvevőszék elnöki posztjára való jelöltállítás során, mintha csak a kormányzó Irány-Szociáldemokrácia tagja lenne – jelentette ki a TA3 hírtelevízió politikai vitaműsorában Ján Fige¾, a Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke annak kapcsán, hogy Frešo a széles ellenzéki egyezség ellenére nem az ügyész Maroš Žilinkát, hanem a Szlovák Információs Szolgálat korábbi vezetőjét, Karol Mitríket jelölte a posztra.

„Hát nem fura, hogy valaki úgy viselkedik akár az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) tagja, mintha csak kormánypárti ösztönzésre cselekedne? Karol Mitríket, Robert Fico jelölte meg még 2013 áprilisában, mint az Állami Számvevőszék (NKÚ) elnöki tisztségére érdemes három jelölt egyikét. Pavol Frešo a múltban támogatta Žilinkát, s mára nem elég megfelelő neki. Hát miféle beszéd ez?" – kérdezte Ján Figeľ, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) elnöke, aki Mitríknek a Gorilla-ügy vizsgálata kapcsán tanúsított lépéseivel sem elégedett. „Ismételten nem oldotta fel a titoktartás kötelezettsége alól azt a személyt, aki elősegíthette volna az ügy kivizsgálását" - mondta Peter Holúbekre, az állítólagos felvétel készítőjére, s a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) korábbi elemzőjére utalva Figeľ.

Figeľ egyben állítja, hogy a nyugati demokráciákban egy olyan személy, aki korábban a titkosszolgálatot vezette nem szokás újabb, más pozíciókba helyezni. „Ebben az évben Mitrík úr betölri a 69-et, miközben az NKÚ elnökének mandátuma 7 évre szól. Hát szükségünk van arra, hogy nyugdíjasokat válasszunk meg csak azért, hogy valakit megválasszunk? Felszólítom Pavol Frešót, hogy vegyen részt az ellenzéki jelölt, Maroš Žilinkával esedékes párbeszéden" – üzente a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió – Demokrata Párt (SDKÚ-DS) elnökének a kereszténydemokrata politikus.

Párttársa Mariána Kvasnièka lépésére, aki Štefan Kuffa, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OĽaNO) képviselőjének társaságában Henrieta Crkoòovát jelölte a számvevőszék elnöki székébe Figeľ azt mondta, hogy ezen utolsó pillanatos jelölés mögött vélhetően a kormányzó Smer-SD áll, mert Crkoòová a közelmúltban még az oktatási tárca magas beosztású vezetőjeként dolgozott Robert Fico kormányában. Figeľ elismételte, hogy amennyiben Kvasnièka nem vonja vissza javaslatát, kizárják a KDH frakciójából. Érdekesség, hogy Kvasnièka előzőleg Žilinka jelölését is kézjegyével támogatta.

A kormánypárt vélhetően csak nagyon nehezen mondana ellent Karol Mitrík személyének – fejtette ki a vitaműsorban nyilatkozva az őt jelölő Pavol Frešo, az SDKÚ-DS elnöke. Frešo egyben elutasította, hogy Mitrík jelölése esetében bárminemű, a kormánypárttal való háttéralkuról lenne szó.

„Az SDKÚ-DS egy normális lépést tett. Karol Mitrík egy osztállyal magasabb szintet képvisel, mint bármelyik másik jelölt. A Smer-SD csak nehezen mond majd neki ellent" - mondta Frešo, aki a kérdésre, hogy miért ment szembe az ellenzék döntő többségével azt felelte, hogy az ellenzéket a Smer-SD már öt alkalommal megvezette, amikor közös jelöltet állított.

„Ha hatodszor is megpróbálkoznánk vele, ismét félrevezetne minket. Ezért kell stratégiát váltanunk" - érvelt az SDKÚ-DS elnöke, aki szerint az, hogy Robert Fico miniszterelnök, a Smer-SD elnöke a múltban a posztra megfelelő jelöltek egyikének nevezte, Mitríknek inkább ártott. Frešo azt is megjegyezte, hogy 2010-ben, amikor Mitrík az SIS igazgatójává lett a teljes jobboldal támogatta, s a titkosszolgálatot botrányoktól mentesen vezette.

A házelnök, Peter Pellegrini az ügyben meglehetősen diplomatikusan nyilatkozott, mint fogalmazott, nehéz lenne megmondani, hogy ki a legelfogadhatóbb jelölt. "Mind a három jelöltről tárgyalni fog a Smer-SD frakciója" - mondta Pellegrini.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.