Fíge¾: Az EP elutasította a kollektív kisebbségi jogokat
Galbavý arra volt kíváncsi, mit szól Radièová Orbán Viktor magyar kormányfő azon kijelentéséhez, hogy „egyetlen kormánynak sincs joga a magyar alkotmányt támadni”.
Fíge¾ azt is kifejtette: az Európai Parlament július 5-én tükröt tartott a magyar alkotmánynak, amikor felszólította Magyarországot, alkotmányában garantálja más országok területi épségét a határain kívül élő magyarok támogatása során is. És bár az EP-határozatnak jogi következménye nincs, mondta, Szlovákia álláspontját erősíti a Magyarországnak tolmácsolt kifogásai terén.
A kormányalelnök azt is hangoztatta: Szlovákia a magyar alkotmány elfogadása idején kijelentette, hogy tiszteletben tartja minden ország jogát a saját alkotmányra, de párhuzamosan kimondta, Magyarországnak a végrehajtó törvényekben tekintettel kell lennie más országok alkotmányos berendezkedésére. „Ez az álláspontunk nem változott – mondta -, s ezt minden fórumon el is mondjuk. Örülünk, hogy a Velencei Bizottság június 20-ai állásfoglalásában Szlovákiát igazolta, és kimondta, hogy kisebbségi jogok csak egyéni jogként érvényesíthetők” – szögezte le.
A jövőre nézve pedig kifejtette: mivel normális, nyílt és intenzív párbeszéd folyik a szlovák és magyar fél között, minden lehetőséggel élni fognak a magyar végrehajtó törvények megalkotása során. „Már most világos, hogy ennek a törvényalkotói folyamatnak az európai intézmények is rendkívüli figyelmet fognak szentelni” – hangsúlyozta.