Fige¾: a Smer is legyőzhető, új stratégia kell!
Figeľ azt is kijelentette, hogy a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) nyitott a szakemberekkel és politikai partnerekkel folytatandó együttműködésre annak érdekében, hogy az értékek és programok alapján jöjjön létre egy politikai alternatíva.
A párt stratégiája a polgárokkal, a közéleti személyiségekkel és politikai partnerekkel folytatandó együttműködésre épül. Az elnök szerint annak segítségével véget lehetne vetni az egypárti, baloldali kormányzásnak, ami a korrupció, az eladósodás és a populizmus növekedéséhez vezetett. Emiatt a KDH autonóm politikai pártként párbeszédre szólítja fel mindazokat, akik ennek értelmét látnák. Figeľ tájékoztatása szerint a KDH saját prioritásait bele szeretné foglalni a kormányprogramba.
Figeľ a nemtetszését fejezte ki amiatt, hogy manapság a parlamentben olyan mandátummal rendelkező személyek ülnek, akik valamiféle kötöttséget keresnek, továbbá olyan szubjektumok létesülnek, amelyek jobbközép beállítottságúként akarnak feltűnni.
A KDH első embere azt gondolja, hogy a szlovákiai politikia térkép megváltoztatható – a politikai erők átrendezhetők. „Az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) már nem számít olyan stabil pártnak, mint amilyen egy hónappal ezelőtt volt. Nem képes az olyan kitűzött céljai teljesítésére, mint például a munkanélküliséggel és a regionális különbségekkel szembeni harc“ – fejtette ki Figeľ.
A KDH-nek az idei helyhatósági választások során sikerült megőriznie a 2. legsikeresebb politikai párt címét. Összesen 8 városi és 240 községi polgármestere, illetve több mint 2400 önkormányzati képviselője lett. „A KDH sikeresnek bizonyult Eperjes (Prešov) megyeszékhelyen is, ahol a jelöltünknek, Andrea Turèanovának sikerült legyőznie a Smer-SD támogatásával régóta a város élén álló polgármestert is“ – tette hozzá Figeľ. Szerinte ez a tény is azt jelzi, hogy a Smer-SD is legyőzhető.
Az emített „KDH plusz“ stratégia lényege három síkon: a személyin, az ágazatin és a politikain történő terjeszkedésük. Az új stratégia elfogadására vonatkozó szándékát már az októberben Poprádon megtartott közgyűlésükön jelezte.
A KDH Országos Tanácsa a saját tagjait, szimpatizánsait és mindenkit, akinek ez a kérdés fontos, arra szólította fel, hogy vegyenek részt a házasság és a család védelméről tartott, általuk kezdeményezett népszavazáson, és erre buzdítsák az ismerőseiket is. Olyan intézkedéseket foganatosítanának, amelyek a házasság alkotmányos védeméhez kötődnének. Például ilyen a családi vállalkozások támogatása, ami hozzájárulhatna azok jólétének a megteremtéséhez. Továbbá egy olyan törvényzáradékot is bevezettetnének, amely segítségével majd a készülő törvények családra és házasságra gyakorolt befolyását is vizsgálják. Ezt a javaslatukat a parlament januári ülésén terjesztik majd elő.