2017. október 18., 13:11

Ficóval és Dankóval közös nyilatkozatot akarna az EU kapcsán Kiska

POZSONY. Andrej Kiska köztársasági elnök arra szólította fel Robert Fico miniszterelnököt, hogy szervezzen találkozót az ország legfőbb közjogi méltóságai számára, amelyen közös nyilatkozatot tehetnének az Európai Unió kapcsán.
201710180924130.AK_1-2.jpg

„A NATO csúcstalálkozója előtt magam is nagyon szívesen felszólítom, illetve fogadom a miniszterelnök urat és a házelnök urat egy közös sajtótájékoztatón, ahol egyértelműen kifejtjük majd a NATO-val kapcsolatos álláspontunkat" – olvasható Andrej Kiska köztársasági elnök állásfoglalásában.

Kiska azt követően állt elő a közös nyilatkozat ötletével, hogy a Hospodárske Noviny közéleti-gazdasági lap leközölte Robert Fico kormányfő egy kommentárját. Az államfő azt is értékelte, hogy a miniszterelnök nem használt olyan szófordulatokat, mint „a brüsszeli diktátum, a brüsszeli fegyvercsörgetés, hanem most valóban aktívan arra törekszik, hogy szilárd helyünk legyen az Európai Unióban”.

Fico a kommentárban kiemeli a kettős minőségű élelmiszerek kapcsán tartott pozsonyi csúcstalálkozót és hangsúlyozza, hogy az Európai Unió elnevezésű projekt sikere az emberek támogatottságának és abbéli meggyőződésüknek a függvénye, hogy az EU pozitív értelemben hat az életszínvonalra, illetve arra, hogy miként élnek.

„Lehetnek közös értékeink, lehetnek jó gazdasági eredményeink, ha viszont az emberek másodrendű polgárokként érzik magukat, akkor ez a közös projekt komoly lékeket kap” – írta Fico. A szélsőséges és EU-ellenes hangok felerősödése idején szerinte ez egy olyan jelzés, amely azt mutatja, hogy közös érdekünk az egyenlőtlenségek és a diszkrimináció felszámolása.

A lapban közzétett kommentárjában arra is kitér, hogy a kettős élelmiszerminőség kérdése megerősített egy közismert szomorú tényt, ami pedig nem más, mint a konszenzus hiánya a külpolitikai kérdésekben a szlovák politikai színtéren. Fico szerint az ellenzékkel lehetetlen együttműködni, ha Szlovákia külpolitikai érdekeinek érvényesítéséről van szó.

„Nem maradt más hátra, mint a három legfőbb közjogi méltóság szintjén koordinálni az együttműködést. Az államfőtől azt várjuk, hogy személyes problémái megoldását követően teljes mértékben hivatala gyakorlására összpontosít, és támogatásáról biztosítja mindazon témaköröket, amelyeket a nemzetközi fórumokon felvázolunk. Fokozottabb szerepvállalásával jóval többet érhetünk el Szlovákia számára” – közölte kommentárjában Fico.

Kiska kommunikációs tanácsadója, Roman Krpelan emlékeztetett, hogy ami az élelmiszerek kettős minőségét illeti, a köztársasági elnök ezt a kérdést a múlt héten, Magyarországon megnyitotta a Visegrádi Négyek államfői találkozóján, illetve a sajtó munkatársai előtt, sajtótájékoztatón is szót ejtett róla.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.