Fico: véget kell vetni Kotleba megyefőnökségének
A politikai vitaműsorban elmondta, arra számít, hogy az új jelölések bizonyítják majd, hogy a szokványos, hagyományos értelemben vett politikai pártok hasonlóan vélekednek Marian Kotleba, a Mi Szlovákiánk Néppárt (¼SNS) besztercebányai megyei elnöki tevékenységéről.
A miniszterelnök attól tart, hogy az „erős antifasiszta” pillanatnak a megyei önkormányzati választásokon már nem jut akkora szerep, mint arra korábban példa volt. „Nagyon világosan ki kell mondani, hogy ez a kísérlet ártott Besztercebányának, nem kerültek merítésre az európai uniós források, gyakorlatilag semmi sem lett elvégezve. Megengedhetetlen, hogy bőrfejűek járjanak fel-alá a besztercebányai megyei hivatalban, miközben azt kiabálják egymásnak: „őrségbe” (na stráž) – mondta Fico.
A kormányfő ugyanakkor nem óhajtotta fasisztának titulálni Kotleba pártját. „Bárkit is egyenesen lefasisztázni nem az én stílusom. Másrészt viszont el kívánom mondani, hogy ha valami úgy jár, mint egy kacsa, úgy hápog akár egy kacsa, és úgy néz ki, mint egy kacsa, az kacsa" – konstatálta Fico. Elmondása szerint a fasizmus reális jelei jelen vannak a szlovák politikában és nincs ínyére, hogy annak képviselőivel az ellenzék, konkrétan a Szabadság és Szolidaritás (SaS) tárgyalásokat folytat.
A Smer-SD elnöke szerinte a legmegfelelőbb védőgát a fasizmussal és a szélsőségekkel szemben a stabil kormány. Szintén javasolta, hogy fordítsanak nagyobb figyelmet a történelmi eseményeknek, illetve azok modern eszközök segítségével is történő felelevenítésének. „Manapság nem elegendő csupán fogni magunkat és megkoszorúzni valamit" – jegyezte meg Fico, hozzátéve, hogy élesebben kell fogalmazni és el kell csábítania fiatalokat ezekre a rendezvényekre. A hagyományos értelemben vett pártok legnagyobb hibájának azt tartja, hogy nem képesek határozott és világos válaszokat adni a társadalmat feszélyező kérdésekre.
A rádióműsorban a kormánypárti politikusok és parlamenti képviselők politikai rangra emelése is szóba került, ám Fico nem kívánt bővebb véleményt nyilvánítani a kérdésben. „Elutasítom az ellenzék keltette hisztériát és a pszichózist" – jelentette ki a miniszterelnök.
