2015. május 30., 09:27

Fico: újra megszavazzuk a minimálnyugdíj bevezetését

POZSONY. A minimálnyugdíj bevezetését célzó, a szociális biztosításról szóló törvény módosítása nem kirekesztő. Az államfő azon lépésével, hogy azt újratárgyalásra visszautalta a törvényhozásba, az ellenzék mögé állt – jelentette ki Robert Fico miniszterelnök.
„Sajnálattal tölt el, hogy a köztársasági elnök semmilyen új érvvel nem állt elő és tulajdonképpen a visszautalt javaslatban csak azokat az argumentumokat sorakoztatta fel, amelyeket az ellenzék is megfogalmazott, amikor a törvényt bírálta” – fejtette ki énteki sajtótájékoztatója alkalmával Robert Fico miniszterelnök, a kormányzó Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) elnöke.

A parlament már soron következő júliusi ülésén foglalkozni fog a jogszabállyal. „Ez a kormány stabil és biztos többséggel rendelkezik a parlamentben. A minimálnyugdíj bevezetéséről szóló törvény ismét elfogadásra kerül, akárcsak arra az első, a második és a harmadik olvasatban is példa volt, még azelőtt, hogy az államfő visszautalta volna azt” – jegyezte meg a kormányfő.

Hangsúlyozta, hogy a kormány szempontjából abszolút elsőbbséget élvez az első szociális csomagban foglalt intézkedések teljesítése. „A minimálnyugdíj bevezetése még az első szociális csomag részét képezte, és mi azáltal, hogy megszavaztuk a parlamentben, teljesítettük is azt” – szögezte le a miniszterelnök, egyben rámutatva arra, hogy azokat, akik dolgoztak, magasabb nyugdíjnak kellene megilletnie, mint azokat, akik nem. „Az ilyen minimálnyugdíjra mindenki jogosulttá válik, aki legalább 30 évet ledolgozik. Meggyőződésünk, hogy egy így kalibrált nyugdíjnak hatalmas hozadéka van” – véli Robert Fico.

„Amikor a II. nyugdíjtakarékossági pillér elfogadásáról volt szó, az akkori ellenzék svájci nyugdíjakat ígért a polgároknak. Most hirtelen ugyanazon ellenzéket az aggasztja, hogy lesz-e egyáltalán olyasvalaki, aki 270 eurós minimálnyugdíjat kap a majd a második pillérben" – jegyezte meg a kormányfő.

A kormány úgy építi fel a törvényt, hogy a II. nyugdíjpillérben takarékoskodók esetében ugyanazon feltételrendszer mellett csökkenjen a minimálnyugdíj, akárcsak az első pillérben takarékoskodóknak. „Az, aki a II. nyugdíjpillérben takarékoskodik, nem kaphat ugyanolyan minimálnyugdíjat, mint az, aki csak az első pillérben spórol, mert ellenkező esetben az állam azt a kárt lenne kénytelen kiegyenlíteni, amit a nyugdíjalap-kezelő társaságok okoznak” - magyarázta Fico.

Andrej Kiska köztársasági elnök azt javasolja, hogy a törvényhozás a II. nyugdíjpillérben takarékoskodók esetében alkalmazandó minimálnyugdíj csökkentés nélkül szavazza meg a szociális biztosításról szóló törvény módosítását. „A köztársasági elnök olyan formában javasolja elfogadni a minimálnyugdíjról szóló törvényt, amint azt Robert Fico kormánya eredetileg javasolta és meg is szavazta, azaz a II. nyugdíjpillérben takarékoskodókat érintő diszkriminatív rendelkezés nélkül, amely csak a parlamenti vita során került be a törvénybe” – közölte a köztársasági elnök hivatalának sajtóosztálya. Andrej Kiska államfő szerint az említett rendelkezés alkotmányellenes lehet.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.