Fico: Szlovákiában idén 9 százalék alá süllyedhet a munkanélküliség
A Munkaügyi, Szociális és Családügyi Központ (ÚPSVR) legutóbbi, áprilisi adatai szerint Szlovákiában jelenleg 9,64 százalék a munkanélküliek aránya. A kormányprogram célja 10 százalék alá szorítani, és egyúttal 100 000 új munkahelyet létrehozni. Ficónak semmi kétsége afelől, hogy elképzelésük sikerrel jár.
A Nyitrán megnyílt új Jaguar Land Rover autógyár is nagymértékben felélénkítette az adott régió a munkaerőpiacát. „Újabb beruházásaink is vannak, a gazdaság is jól fejlődik, ami újabb munkahelyeket teremt“ – magyarázta.
Véleménye szerint Szlovákia jelenleg éppen abban a helyzetben van, hogy munkaerőhiány van. A munkanélküliség fokozatosan eléri a „mágikus”, a válság előtti 2007-2008-as évek 7-8 százalékos határát. „7-8 százalék alá nehezen kerülhetünk, mivel vannak emberek, akik nem akarnak dolgozni, olyanok is, akik hivatalosan nem kívánnak munkát vállalni, bár éppen azért dolgoznak, mert tartanak a végrehajtótól, meg olyanok is vannak, akik visszaélnek a szociális rendszerrel" - mondta.
Mindezeken túl Szlovákiában van egy nagy létszámú roma lakosság, akiknek nincs megfelelő végzettségük, foglalkozásuk, tehát jelen sincsenek a munkapiacon. A kormányfő szerint az államnak folytatnia kell a második kormánya által elkezdett politikát. Elfogadtak egy törvényt, miszerint a szociális segélyen lévő személyeknek városukban vagy községükben kötelezően nyolc óra közhasznú munkát kell végezniük.
„A városok és a községek is dicsérik, mi pedig szívesen lépnénk tovább és erősítenénk a szociális rendszerrel visszaélők elleni intézkedéseket” – jelezte Fico. Bízik benne, hogy a munkaügyi minisztérium javaslatai e tekintetben is hatékonyak lesznek.
Emlékeztetett: a tartósan munka nélküli személyeknek, akik évek óta nem járnak munkába, nincs semmiféle viszonyuk a munkához. Ha pedig valaki évekig nem jár munkába, nehezen lehet rákényszeríteni, hogy reggel ötkor felkeljen, fél hatkor autóbuszra vagy vonatra üljön, és munkába utazzon. „Éppen ezért ezeknek az embereknek speciális jellegű munkát kell ajánlani, a legmegfelelőbbnek a közhasznú munka, vagy más hasonló alternatívák mutatkoznak” – zárta le a témát a kormányfő.
