Fico: Szlovákia mindig el fogja utasítani a görög adósság leírását
A kormányfő emlékeztetett arra, hogy az eurozóna és az Európai Unió országai az utolsó brüsszeli csúcstalálkozón megegyeztek abban, hogy elutasítják a görög adósság leírását. „Információk bukkannak fel azzal kapcsolatban, hogy a Nemzetközi Valuta Alap részt vesz a Görögország számára rendezett programban, amelyben felmerül a kérdés, vajon nem lehetne-e elengedni a görög adósság egy részét. Bármilyen nyomás is nehezedik majd Szlovákiára, mindenképpen el fogjuk utasítani a görög adósság leírását. Így teszünk akkor is, ha emiatt politikai nehézségek merülnek fel. A görög adósság bármilyen formájú elengedését elutasítjuk” – hangsúlyozta Robert Fico.
A miniszterelnök szerint Szlovákia példaként szolgálhat több más ország számára. „A mi kormányunk ötlete volt az adósságfék-törvény gondolata. Egy mechanizmus van a birtokunkban, amelyet minden olyan országnak ajánlanék, amelyik nem fér bele a bőrébe, ha adósságról van szó” – állapította meg. Hozzátette, az adósságféknek köszönhetően figyelmeztető jelek lépnek működésbe, ha az adósság a GDP 60 százalékához közelít.
A kormányfő egyúttal hangsúlyozta, hogy Szlovákia adóssága biztonságosan ez alatt a határ alatt van. „A mi adósságunk csökkenő pályán van. További intézkedéseket fogadunk el, amelyek biztosítják, hogy az államadósság csökkenjen, s az eurozónában és az Európai Unió országaiban a legalacsonyabbak közé tartozzék. Rendet tettünk a közpénzek területén. A hiány a GDP 3 százaléka alatt van, továbbá egészséges bankszektorral rendelkezünk” – sorolta Fico.
Egyúttal elmondta, ha Szlovákia ilyen intézkedéseket tudott elfogadni, a kormány azt várja, hogy más országok is hasonlóan felelősségteljesen fognak viselkedni. „Alapból elutasítjuk a görög adósság bármilyen leírását. Akkor is, ha ez a Görögország számára létrehozott program alapfeltétele lesz” – tette hozzá Fico.
A kormány figyelemmel követi a görögországi helyzet alakulását. „A görögöknek nagyon nehéz feladatokat kell megoldaniuk, hogy igényt tarthassanak az újabb mentőcsomagra. Ha azt fogjuk látni, hogy Görögország nem teljesíti kötelezettségeit és feladatait, Szlovákia az első országok közé fog tartozni, amelyek követelni fogják Görögország távozását az eurozónából” – tájékoztatott a miniszterelnök.