2017. január 12., 18:36

Fico szerint stabil a koalíció

POZSONY. Szokatlan módon közös sajtótájékoztatót tartottak ma a kormánykoalíció elnökei, ahol mind a hárman azt bizonygatták, hogy a koalíciójuk életképes és erős. A koalíció működőképes és stabil, nem indokoltak az előrehozott választások - mondta Robert Fico kormányfő, a Smer-SD elnöke. Igor Matoviè szerint a koalíció pártelnökeinek közös tájékoztatásból kiderült, "a tolvajok tákolmánya mindent megtesz a hatalomért".
201701121822390.000000000000001a_koala.jpg

„Bízunk egymásban, respektáljuk egymást, és készen állunk a kemény közös munkára. Olyan társaság vagyunk, ahol érvényes az adott szó" - mondta a Smer elnöke.

A kormánykoalíció kötelezte magát, hogy megtartja az országban a stabilitást, és az emberek érdekében hozott intézkedésekkel gátat szab a szélsőségek terjedésének. A kormánykoalíció elutasítja az előrehozott választásokról szóló híreszteléseket. „Nincs semmilyen ok az ilyen elmélkedésekre, ez egy műprobléma, amelyet valaki igyekszik gerjeszteni” – mondta Fico.

Bírálatból ezúttal is jutott az ellenzéknek

Szerinte ezeket a rosszindulatú megjegyzéseket az ellenzéki pártok terjesztik, de mint mondta, ezeket a pártokat semmire sem tartja. „Azok beszélnek az előrehozott választásokról, akik ma semmilyen alternatívát nem jelentenek. Ez semmi, ez a káosz és a gyűlölet alternatívája. Olyan emberek, akik semmiben sem tudnak megegyezni. Õk nem lehetnek a stabil kormánykoalíció alternatívája, a koalíció a demokratikus választások eredményeképpen jött létre” – hangsúlyozta Fico. Szerinte az értelmes program és a konkrét eredmények jelentik a választ a szlovák politikában a szélsőségeseknek, a bolondoknak és a félbolondoknak. Fico szerint a kormány ezt kínálja a nyilvánosságnak.

Fico több prioritásról, baloldali intézkedésről, beszélt, amelyeket az ő miniszterei készítenek az emberek számára. A biztonsági helyzettel kapcsolatban úgy véli, ideje elgondolkodni egy közös európai hadsereg létrehozásáról. A kormányfő szerint meg kell erősíteni a szlovák hadsereg cselekvőképességét és azokat a feltételeket, amelyek mellett a rendőrség működik. „Szlovákiának ma meg kell védenie a határait, és garantálnia kell az emberek biztonságát otthonaikban” – vázolta az idei év egyik prioritását Robert Fico.

Danko érzékenyen figyelne az emberekre

„Ennek a három politikai pártnak sikerült olyan kormányt alakítania, amelyért Szlovákiának nem kell szégyenkeznie” – mondta Andrej Danko házelnök, a SNS elnöke Szlovákia EU-elnökségével kapcsolatban. Szerinte a koalíció meg akarja erősíteni a szociális pillért, és meg akarja hallgatni az emberek problémáit.

„A kormány stabil, az ülések simán, gond nélkül zajlanak, mivel minden dolgot előre megbeszélünk a kormány szintjén, és ami a legfontosabb, az embereket nem terheljük összeesküvésekkel, de nagyon érzékenyen odafigyelünk arra, hogy az embereknek joguk van a jobb életre, és szeretnénk ehhez hozzájárulni” – tette hozzá a nemzetiek vezetője.

Bugár korrupcióellenes függeléke

Bugár Béla házelnök-helyettes, a Most-Híd elnöke pártja prioritásait emelte ki, ezek a jogállam, a régiófejlesztés, a kisebbségi jogok és a polgári társadalom. A Most-Híd szerint meg kell változtatni az országos rendőrfőkapitány választásának módját.

Bugár bejelentette, hogy támogatja az ún. korrupcióellenes függelék hozzáadását az egyes törvényekhez. „Hogy csökkentsük a korrupció lehetőségét” – magyarázta. Hozzátette, szeretnék megoldani az internetes bűnözés problémáját is. Pártja szem előtt tartja majd az emberek egészségesebb életét az egyes régiókban, a környezetvédelmet, tervezik az építkezési törvény megváltoztatását. Értékelte, hogy a koalíción belül érvényes a megegyezés. „Amiben megegyezünk, azt a szlovák parlamentben véghezvisszük, és számunkra ez a legfontosabb” – zárta le a témát Bugár.

Matoviè szerint a tolvajok tákolmánya mindent megtesz a hatalomért

A kormánykoalíció elnökeinek közös sajtótájékoztatójára reagált az ellenzéki O¼aNO-NOVA vezetője, Igor Matoviè. Mint mondta, a kormányfő ismét azt ígérte meg az embereknek, amit már tíz éve ígérget, Bugár bejelentette, hogy a bíróságokon magyarul fognak beszélni, Danko pedig semmi érdemlegeset nem mondott. "Ezek alapján megállapíthatjuk, az egyszerű embereknek 2017-ben sem javul a helyzetük az országban, és a tolvajok tákolmánya mindent megtesz azért, hogy hatalmon maradjon"  - mondta Matoviè.
 

Megosztás