2016. június 26., 14:28

Fico szerint le kell vonni a tanulságot a Brexitből

POZSONY. Robert Fico miniszterelnök szerint az Európai Unióval kapcsolatos vízióknak az összes többi tagállam közös elképzelésén kell alapulnia. Az unió jövőjével kapcsolatos, a hat alapító ország által kezdeményezett tárgyalásokat hibának tekinti – erről a TA3 Politikában című vitaműsorában beszélt a kormányfő.
201606261413170.fico01.jpg

„Nem lehet, hogy a nagy országok ismét megállapodnak valamiben, aztán leteszik az asztalra, hogy tárgyaljunk róla. A lakosság elé tárt elképzelések az Európai Unióban maradt további 27 tagállam közti komoly vita árán kell, hogy megszülessenek. Ha ismét azzal jön valaki, hogy ugyanazt ajánljuk az európaiaknak, amit eddig, véglegesen vereséget szenvedünk” – jelentette ki Fico.

Véleménye szerint a brit népszavazás eredménye, az Európai Unióból való kilépésük nem tragédia, inkább kemény realitás, a britek reakciója az európai politikára. „Inkább az Európai Uniónak kellene választ adnia, mi történt, mi volt a rossz” – jegyezte meg. Mint mondta, végre arról kellene beszélni, mit tudnak nyújtani az EU lakosságának. Szlovákia soros uniós elnöksége keretében szeretne informális tárgyalásokat indítani az unió jövőjével kapcsolatban – jelezte Fico.

Rámutatott arra is, hogy a lakosság számára nyilvánvalóan nemcsak a migrációs politika, de az unió gazdaságpolitikája is gondot okoz. A brit népszavazásból le kell vonni a tanulságot, hogy a helyzet más uniós országban ne ismétlődhessen meg. Egy olyan ország távozása, mely az euróövezetnek is tagja, sokkal nagyobb veszéllyel járna – vélekedik a kormányfő.

A miniszterelnök a vitaműsorban a Robert Kaliòák belügyminiszter menesztését célzó rendkívüli parlamenti ülésről is szót ejtett. Mint mondta, az ellenzék szándékosan arra a hétre időzítette az ülés összehívását, amikor Szlovákia éppen az uniós elnökséget veszi át. Fico a leváltási kísérletet értelmetlenségnek nevezte.

„Szándékosan pénteken nyújtották be az indítványt, hogy a parlamenti ülést arra a napra kelljen összehívni, amikor az elnökséget vesszük át... Az ellenzéki uraknak éppen akkorra kellet időzíteniük egy fölösleges, piszkolódással teli ülést” – fogalmazott Fico. Véleménye szerint az ülés annak az eredménye és bizonyítéka, hogy az ellenzéknek a kormánykoalícióval szemben nincs alternatívája. „Bizonyítékok nélkül, vádaskodásokkal igyekeznek lezülleszteni Szlovákiát” – nyilatkozta.

A kormányfő leszögezte, Kaliòák miniszter továbbra is bírja a bizalmát, s mint mondta: törvény előtti bűnösségét eddig még senki nem bizonyította. „Senki semmit nem bizonyított rá. Csupán elvetemült állítás valamennyi” – jelentette ki Fico. A menesztésére irányuló kísérleteket éppen akkor, amikor Szlovákiában tartózkodik a teljes Európai Bizottság, destruktív politikának nevezte.

Megosztás