Fico szerint fiaskóval is végződhet a római csúcstalálkozó

„Tudom, mindent megtesznek a dokumentum elfogadásáért. Nekünk, Szlovákia képviselőinek az általános dokumentummal kapcsolatban semmiféle kifogásunk nincs, a visegrádi négyek nyilatkozatának számos utalását is megtaláltuk benne” – nyilatkozta a kormányfő a parlament európai ügyekkel foglalkozó bizottságának mai ülését követően. Véleménye szerint a deklaráció szempontjából pillanatnyilag a legnagyobb problémát mindenekelőtt Görögország jelenti – a szociális gondok szemszögéből –, illetőleg Lengyelország.
A Szabadság és Szolidaritás (SaS) képviselője, Martin Klus kérdésére válaszolva, aki arra volt kíváncsi, nem tart-e a miniszterelnök attól, hogy Lengyelország nem írja alá a deklarációt, Robert Fico azt válaszolta: a lengyel féllel folyamatos kapcsolatban áll, s bízik benne, hogy Varsó végül az EU oldalára áll.
Pillanatnyilag úgy áll a helyzet, hogy a lengyel kormányfő, Beata Szydlo aláríja a közös nyilatkozatot – jegyezte meg Fico. „Az komoly fiaskó lenne, ha kétoldalnyi szöveget nem tudnánk jóváhagyni” – jegyezte meg Robert Fico. Ami Görögországot illeti, bízik benne, hogy a helyzet szombatig megoldódik.
Beata Szydlo lengyel kormányfő csütörtökön kijelentette, nem tartja kizártnak, hogy Lengyelország nem írja alá a Rómában tartott EU-csúcstalálkozó zárónyilatkozatát, ha az nem tartalmazza a Lengyelország által elengedhetetlennek tartott záradékot. Mint ahogy azt csütörtökön reggel kijelentette: „ha a Lengyelország számára legfontosabb követelményeket nem fogadják el, a római deklarációt nem fogjuk aláírni”. A nevezett deklaráció az Európai Unió Nagy-Britannia távozását követő további fejlődését hivatott felvázolni.
Mint ahogy azt a lengyel kormányfő elmagyarázta, „Lengyelország számára fontos az EU egysége és biztonsága a NATO-val való szoros együttműködésben, a nemzeti parlamentek szerepének megerősítése és a közös piac szabályainak megtartása, melyek nem megosztani, de összekötni hivatottak”. Ahhoz, hogy Lengyelország a deklarációt aláírja, az említett négy prioritás része kell, hogy legyen a zárónyilatkozatnak is – pontosított a lengyel kormányfő.
A szombaton Rómában megrendezendő csúcstalálkozó, melynek keretében a kormány- és államfők megemlékeznek a római szerződések aláírásának 60. évfordulójáról is, nem egy tradicionális csúcstalálkozó lesz. Két részből áll majd, pénteken este az országok állam- és kormányfőit fogadja Ferenc pápa.
A tárgyalásokra szombaton kerül sor Sergio Mattarella olasz államfő részvételével, majd ezt követően kerül sor a római deklaráció aláírására. „Ez inkább egy racionálisabb jellegű csúcstalálkozó lesz, ahol a sikereket megemlítve a kihívásoktól sem zárkózunk el. A legfontosabb, hogy a 27-tek kijelentsék, megyünk tovább” – jegyezte meg Fico.