Fico: szeptemberben vagy októberben érkezhet a brit bejelentés

„Örülök, hogy a megbeszélés abszolút tárgyilagos volt, semmilyen érzelmek nem hagyták rajta a nyomukat” – fogalmazott Robert Fico.
A kormányfő emlékeztetett, hogy péntektől Szlovákia veszi át az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét. „Már többször jeleztem, hogy az elnökséget külső tényezők befolyásolják majd” – jegyezte meg a brexitre utalva, amely a brüsszeli uniós csúcstalálkozó központi témája volt. Fico hangsúlyozta, hogy első alkalommal kell szembenéznünk egy uniós tagország kilépésével, ezen felül egy gazdasági szempontból jelentős országról van szó. A miniszterelnök szerint ugyanakkor Nagy-Britanniának bizonyos időre van szüksége, amíg hivatalosan is jelzi kilépési szándékát. Hozzátette: az unió jelenleg a brit javaslatokra vár.
Fico egyúttal hangsúlyozta, hogy amíg erre sor nem kerül, addig a szigetország az EU teljes jogú tagja, annak minden jogával és kötelességével együtt. Erről egyébként David Cameron brit miniszterelnök is biztosította a tanácskozás résztvevőit.
A tervezett – Fico által kedden jelzett – pozsonyi nem formális uniós csúcstalálkozó pontos dátumával kapcsolatban a szlovák kormányfő nem akart részletekbe bocsátkozni, mindössze annyit árult el, a rendezvényre valószínűleg szeptember közepén kerülhet sor.