2015. szeptember 23., 09:30

Fico: semmiről sem szól majd a szerdai csúcstalálkozó

POZSONY. Vélhetően semmi érdemleges dologról nem szól majd az Európai Unió állam- és kormányfőinek szeptember 23-i brüsszeli csúcstalálkozója – véli Robert Fico miniszterelnök.

„Elfogyasztjuk a lehető legdrágább vacsorát, elfogadunk valamilyen ünnepélyes nyilatkozatot, és éjjel hazatérünk” – fogalmazott Robert Fico a parlament európai ügyekért felelős bizottságának ülésén. Mint mondta, nem teljesen nyilvánvaló, hogy a tagállamok kormány- és államfői miről is tanácskoznak majd. 

Hozzátette: a csúcstalálkozót hatalmas nyomás alatt hívták össze. Arra számít, hogy azon majd elsősorban az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) menekültügyi főbiztosa és világméretű élelmiszerprogramja érdekében tett költségvetési intézkedésekkel foglalkoznak. Szlovákia hajlandó azonnal elkülöníteni 300.000 eurót a programra és közel  20 millió eurót a schengeni külső határok  biztonságát szavatoló műveletekre.

„Semmiféle viszályt nem akarunk az Európai Unióban. Csak azt akarjuk, hogy továbbra is hatályos legyen: valamennyi nézetet tiszteletben tartják és konszenzussal döntenek” – reagált a kormányfő az uniós országok belügyminisztereinek keddi szavazására, melyen – Finnország tartózkodása mellett, Magyarország, Csehország, Szlovákia és Románia ellenszavazata ellenére – jóváhagyták további 120 ezer migráns elosztását a tagállamok között.

Robert Fico annak a híve, hogy ne a kedden történtekhez hasonlóan, tehát ne többségi szavazással döntsenek majd arról, hogy kit hol helyeznek el. „Ez most valamilyen sorsolás lesz, amely során valaki szlovákiai, magyarországi vagy romániai elhelyezést nyer?” – tette fel a kérdést. Úgy véli, hogy Schengen a jelenlegi menekültáradat során csődöt mondott. A kormányfő leszögezte: csak a külső határok kellő védelme segíthet a helyzeten.

„Idegesség uralkodik el, valószínűleg sok moralizálásra kerül sor, de úgy vélem, hogy az EU belül annyira erős, hogy tovább tud lépni” – jelentette ki a szerdai csúcstalálkozó margójára. „A külső határok védelmének megerősítését szorgalmazom majd, példaként az Ukrajnával közös keleti határunkat említem meg" – jelezte. Fico egyúttal tájékoztatott, hogy Szlovákia egyetért az ún. hotspotok, biztonsági zónák létrehozásával, ahol regisztrálják majd a migránsokat és ujjlenyomatot vesznek tőlük. 

A kormányfő egyúttal rámutatott az Eurostat adataira, amely szerint a migránsok abszolút többsége gazdasági bevándorló, és nem Szíriából érkezik. „Azt sem tudjuk pontosan megítélni, hogy ki is jött Szíriából és ki származik más államból. Világosan el kellene határolódnunk azon kijelentéstől, hogy mindnyájan háborús menekültek, mert ez nincs így“ – szögezte le.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.