Fico: praktikus lenne a Csehországgal közös pénznem
„Meggyőződésünk, hogy ez a hozzáállás nemcsak Európa számára, hanem országunk és a Cseh Köztársaság közötti kölcsönös kapcsolat szempontjából is értéket jelent. Nemcsak a mi, de a polgáraink számára is rendkívül hasznos lenne, ha újból ugyanazt a pénznemet használhatnánk“ – mondta Robert Fico a szlovák és cseh kormány Szakolcán (Skalica) megtartott találkozóján.
A kormányfő hozzátette: a mai közös kormányülés a 2012-es találkozó hagyományát követi, s nemcsak a két kabinet néhány kiválasztott tagja, hanem az összes miniszter részt vesz az eseményen. Ehhez hasonló tárgyalási gyakorlat csak Csehországgal áll fenn – hangsúlyozta.
Robert Fico kifejezte abbéli meggyőződését is, hogy mindkét kormánynak van mit tanulnia a másiktól, s esetleg átvehetik azokat az intézkedéseket, amelyek a gyakorlatban beváltak. „Kormányom a csehországi nagyköveten keresztül figyelemmel kíséri majd a csehországi reformokat, a válságellenes és energiabiztonsági intézkedéseket, illetve a közigazgatás hatékonyabbá tételére tett lépéseket” – jelezte a miniszterelnök. Véleménye szerint leginkább védelmi és biztonsági kérdésekben működhet együtt a két ország, de a közlekedési infrastruktúra fejlesztését, az energetikai, idegenforgalomi és kulturális együttműködést is megemlítette.
Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök a két ország közötti kapcsolatot a valaha is létező legjobb és legszorosabb együttműködésnek nevezte. Reményét fejezte ki, hogy a tárgyalás megerősíti a gyakorlati együttműködést. Nagy feladatnak tekinti a közlekedési infrastruktúra fejlesztését. „Csehország számára ez fontos kérdés, mivel országunk az elmúlt években a közlekedési infrastruktúra fejlesztése terén szinte semmit nem tudott tenni, s ez a Csehországot és Szlovákiát összekötő útvonalakon is meglátszik” – hangsúlyozta.
A cseh kormányfő fontosnak tartja továbbá a pénzügyminiszterek együttműködését az adócsalások kiszűrése és megelőzése szempontjából. Hozzátette: Szlovákia ezen a téren példaképnek számít, a cseh kormány pedig hatékonynak bizonyult intézkedések egész soráról szándékozik példát venni.