Fico: nem kizárt a minisztériumok összevonása
POZSONY. Nem kizárt egyes tárcák összevonása a kormányzásom idején -- nyilatkozta Robert Fico kormányfő a TASR állami hírügynökségnek.
„Ezt a tervet egyáltalán nem vetettük el, teljes körű könyvvizsgálatot fogunk végezni. Nem zárható ki, hogy a későbbiekben teljesen átalakítjuk az államigazgatás központi szerveinek szerkezetét“ – mondta Fico a szerdai kormányülés után. Szerinte a jelenlegi törvény még nem teszi lehetővé az egyes minisztériumok összevonását.
A kormányfő azt is állítja, hogy Radièová kormányzása idején egyes tárcák teljesen működésképtelenek voltak, mert bizonyos területekkel nem foglalkoztak államtitkárok. Hangsúlyozta, hogy néhány jelentősebb minisztériumban, így a belügynél, a gazdasági tárcánál emiatt két államtitkár tevékenykedik majd.
Fico azt ígéri, hogy megvalósítja az államigazgatás könyvvizsgálatát, alulról felfelé. E vizsgálat eredményei az év végéig ismertté válnak, és csak azután döntenek majd az egyes tárcák esetleges összevonásáról. Megjegyezte, hogy biztosan alapvető változásokra kerül majd sor a helyi államigazgatásban, a kerületi hivatalok pedig befejezik a működésüket.

Forrás
TASR