HIRDETÉS

Fico: nem elég erős az EU, szükségünk van az ENSZ-re

hirek.sk 2017. december 19., 10:15
NEW YORK. Robert Fico kormányfő hétfőn New Yorkban találkozott António Guterres ENSZ-főtitkárral. Hangsúlyozta: fontosnak tartja, hogy erős maradjon az ENSZ.

"Azért, mert az Európai Unió (EU) nem elég erős ahhoz, hogy bizonyos ügyekben az eddiginél aktívabb legyen" – magyarázta Fico. "Például Ukrajnában az EU alapjában véve nincs is jelen. Semmiféle hatást nem gyakorolhatunk a szíriai helyzetre" – tette hozzá, miközben kiemelte az olyan erős nemzetközi szervezetek szerepét, mint amilyen az ENSZ szokott lenni a hasonló konfliktusok során  - írja a Teraz.sk.

Fico Guterressel az EU bővítéséről is tárgyalt. "A főtitkár úrral együtt azt érezzük, hogy a Balkán ismét lángra kezd lobbanni" – jegyezte meg Fico. Úgy véli, hogy pár e régióbeli országnak jövőjüket illetően fontos lenne perspektívát nyújtani, mert egyébként a térségben nő majd a feszültség.

Majd Guterrest Szlovákia más országokkal közös projektjéről is tájékoztatta, amelyek célja, hogy Líbiában korlátozzák a migrációs áramlatokat. "További EU-n kívüli projekteket kell készítenünk, s a migráció problémakörét ezen harmadik országokba kell kivinnünk" – szögezte le a szlovák kormányfő. "Szlovákia úgy, ahogy az EU esetében is, hajlandó támogatni azokat a konkrét, értelmes projekteket Európa közepén, amelyekre az ENSZ összpontosít" – tette hozzá Fico.


A kormányfő az ENSZ-ben olyan szlovákokkal is találkozott, akik aktívan tevékenykednek a szervezetben. "Számomra nagy öröm az, amikor az ENSZ-főtitkártól jobbra és balra is szlovákiai képviselőket látok" – jegyezte meg Fico.

Az ENSZ-ben ugyanis több magas rangú szlovákiai diplomata tevékenykedik: Miroslav Lajèák elnökli az ENSZ-közgyűlést, továbbá az ENSZ-főtitkár politikai ügyekkel foglalkozó helyettese Miroslav Jenèa, O¾ga Algayerová az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának az ügyvivő titkára, Ján Kubiš pedig az ENSZ iraki segédmisszióját vezeti.

0 HOZZÁSZÓLÁS