2016. november 6., 10:19

Fico nem akar konfliktust az államfővel

POZSONY, RIGA. Mindenki örülne annak, ha konfliktushelyzet alakulna ki az államfő és a kormányfő között – véli Robert Fico kormányfő.
201611060943140.0000000000001a_fico.jpg

„Én nem akarom ezt a konfliktust. Ezek a kérdések valaki másra tartoznak, nem rám“ – reagált arra a kérdésre, hogy a lettországi Rigában azért nem valósult meg a kínai vezetőkkel folytatandó kétoldalú tárgyalás, mert Andrej Kiska nemrég találkozott a dalai lámával. Azt Fico korábban is bírálta, s jelezte, ez okozója lehet a szlovák-kínai viszonyok esetleg megromlásának.

A szlovák kormányfő  szombaton délután Rigában vett részt Közép- és Kelet-Európa 16 országa kormányfőinek és Kínának az 5. találkozóján. Azelőtt azonban a kormányhivatal arról számolt be, hogy a kínai fél lemondta az eredetileg tervezett kétoldalú találkozót.

„Annak ellenére, hogy tegnap nem valósult meg a Kínával tervezett kétoldalú találkozó, megtaláltuk az egymáshoz vezető utat. Személyesen hívtam meg a kínai kormányfőt egy szlovákiai látogatásra. Õ egyébként jelezte, hogy probléma merült fel, amit valami okozott“ – szögezte le Fico, hozzátéve: senkivel sem akar feszültséget, és a közjogi méltóságok közti jó viszonyok híve. De mint mondta, egyes dolgok önmagukról árulkodnak.

Kitért arra is, hogy az utóbbi időben két gazdasági misszió maradt el, amelyeknek köszönhetően közvetlen kapcsolatokat kellett volna kialakítani jelentős kínai vállalkozókkal. Szerinte ugyanúgy befagyott a jelentős kínai alappal folyó együttműködésük is, amely képviselőjével korábban személyesen találkozott.

„Kár, aránylag jelentős politikai erőfeszítést kell majd kifejtenem annak érdekében, hogy a viszonyokat helyre tegyük. Ez a fő célkitűzése a rigai találkozón való részvételemnek“ – magyarázta Fico.

A legmagasabb szintű közjogi méltóságoknak szerinte a Szlovákia érdekében együtt kell működniük. Megemlítette a nemrég elhunyt Michal Kováè államfő és az akkori kormányfő, Vladimír Meèiar közti vitákkal mételyezett időszakot. „Ez mire jó, kinek van erre szüksége? Engem senki sem taszít bele az államfővel valamiféle konfliktushelyzetbe. Ha szükséges lesz, akkor majd nevén nevezek bizonyos döntéseket, de nem kell a konfliktus“ – tette hozzá Fico.

Megosztás