2013. november 10., 16:21

Fico megváltoztatná az önkormányzati rendszert

POZSONY. Robert Fico kormányfő a Markíza televízió vitaműsorában kijelentette, hogy a megyei választásokat követően tárgyalásokat kezdeményez a regionális önkormányzati rendszer módosításáról.

Robert Fico szerint a megyei rendszer megváltoztatását a választásokon való alacsony részvétel teszi indokolttá. Az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) a 3+1-es modell megvalósítását támogatja majd, amely szerint az ország keleti, középső és nyugati része, illetve Pozsony alkotna egy-egy régiót – fejtette ki a Markíza televízió vitaműsorában.

A kormányfő vitapartnere, Ján Fíge¾ szerint megrendült a megyei önkormányzatok jelentőségébe és komolyságába vetett hit. „Szlovákiának erős régiókra van szüksége“ – szögezte le a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) elnöke. A pártja által támogatott megyefőnök-jelöltek sikertelensége kapcsán csalódottságának adott hangot, viszont aláhúzta, hogy sikeres harcot folytattak a megyei képviselői székekért. „Egy héttel ezelőtt 48 képviselőnk volt, ezután 58 lesz“ – mutatott rá.

Hasonlóan értékelte a megyei választásokat Bugár Béla, a Most-Híd elnöke is. A korábbi négy helyett a választások után már 17 képviselő tevékenykedik majd a párt színeiben a megyei önkormányzatokban. A Pozsony megyei eredmények kapcsán Bugár megjegyezte: ha Daniel Krajcer nem jelöltette volna magát, a jobboldal támogatásával induló Pavol Frešo már az első fordulóban győzhetett volna. A Most-Híd a második körben a Nagyszombati kerületben Berényi József, az MKP elnöke mögé áll, Besztercebánya megyében pedig a baloldal jelöltjét, Vladimír Maòkát támogatja majd a radikális pártvezér, Marián Kotleba ellenében – tette hozzá Bugár.

Robert Fico Kotleba sikere kapcsán megjegyezte: „a problémát a jobboldal okozta, mert nem megfelelő jelöltet választott“. ¼udovít Kaníkot egy „zsák krumpli“ is legyőzte volna – jelentette ki. A kormányfő a két hét múlva esedékes pozsonyi párviadal kapcsán megjegyezte, hogy a következő napokban újratárgyalják stratégiájukat. Véleménye szerint az első fordulót fölényesen megnyerő Pavol Frešora nehéz pillanatok várnak. A jelenlegi megyefőnöknek nehéz kérdésekre kell majd válaszolnia – jelezte Fico.

Megosztás