Fico leginkább a munkaerőhiányra szeretne megoldást találni 2017-ben
„Három-négy évvel ezelőtt még arról beszéltünk, hogy a munkanélküliség a legnagyobb probléma, de ma a vállalatok szó szerint munkaerőért kiáltanak. Nagy a nyomás a kormányra, hogy egyezzen bele abba, hogy külföldről hozzák be a hiányzó munkaerőt. Ezzel mi nem igazán értünk egyet” – jelentette ki Robert Fico.
A miniszterelnök szerint Szlovákiának elsősorban azokat a lehetőségeket kellene kihasználnia, amelyek a munkanélküliek körében rejlenek, bár – mint megjegyezte – köztük sok olyan személy van, akiknek nem rendelkeznek még alapiskolai végzettséggel sem. „Például a romákról beszélek. Ez valószínűleg nagy kihívás lesz, hogy ne fékezzük a jól működő gazdaságot” – mondta.
Mi lesz az Európai Unióval?
„Az Isten szerelmére, mi lesz az Európai Unióval? Ugyanis hatalmas nyomás alatt lesz az Európai Unió, ha a David Cameronhoz hasonló kalandorok értelmetlen népszavazásokat fognak kitalálni. Nagy problémát jelentene mindenki számára, számunkra is, ha ez az intézmény még jobban meginogna” – hangsúlyozta Fico.
A kormányfő úgy véli, csak a belpolitikai szempontból erős országok élhetik túl a jelenlegi helyzetet. Ezért leszögezte: nagyon fontos, hogy Szlovákia megtartsa stabil kormányát. „Csak azok az országok élik túl ezt a bizonytalan helyzetet, amelyek belpolitikai szempontból nagyon erősek lesznek. Hiszem, hogy megvan a lehetőség arra, hogy a kormány továbbra is stabilan folytassa tevékenységét. Nem látok okot arra, hogy a gazdaságot, munkanélküliséget és az inflációt illetően idegesnek kellene lennünk, mivel 2017-re vonatkozó mindezen mutatók kitűnő értékeket mutatnak” – tette hozzá Fico.
