Fico jelezte, ismét távol maradhat az állami fogadástól és Kiskától
Robert Fico immár második alkalommal nem vett részt a Szlovák Köztársaság megalakulásának évfordulója alkalmából átadott kitüntetéseket követő állami fogadáson. Tavaly amiatt fejezte ki nemtetszését, hogy az államfő olyan embereket tüntetett ki, akik ellenezték az önálló Szlovákia megalakulását. Idén hasonló helyzet ismétlődött meg.
„Ha jövőre, Szlovákia megalakulásának 25. évfordulója kapcsán megismétlődik a helyzet, hogy az államfő Kašèák úrhoz hasonló vagy olyan típusú embereket tüntet ki, amilyeneket egy évvel ezelőtt, akkor attól tartok, hogy az az esemény valószínűleg a kormányfő és a házelnök jelenléte nélkül zajlik majd“ – nyilatkozta a Hospodárske noviny lapnak Robert Fico.
Hozzátette: Kiska olyan neveket válogat ki, amilyeneket akar. „Az azonban sajnálatos, hogy a kormány javaslatai közül egyet sem vett figyelembe“ – mondta Fico. Pár nappal ezelőtt kijelentette: az államfő „elutasította“, hogy kitüntesse azokat, akik a legtöbbet tették a soros szlovák uniós elnökség sikeréért.
Kiska hivatala azonban azt állítja, a kormánytól sosem kapott a szlovák uniós elnökség miatti kitüntetésre vonatkozó hivatalos javaslatot. Erről Roman Krpelan, az elnöki hivatal munkatársa tájékoztatott.
Fico és Danko szervezőként is hiányzott
Sem a kormányfő, sem pedig Andrej Danko (SNS) házelnök nem vett részt a kitüntetések átadása után zajló január 9-i fogadáson. Ez egy állami esemény volt, hisz azt a Szlovák Köztársaság megalakulása évfordulója kapcsán tartották.
Míg a kitüntetésekkel kapcsolatos ceremóniára csak az államfő hívta meg a vendégeket, addig az állami fogadás további két rendezője éppen a kormányfő és a házelnök volt. A három közjogi méltóság közösen, egyforma arányban vállalta fel a rendezvény költségeit.
„Talán visszamegyek a konyhába, de már tavaly sem voltam hajlandó részt venni az állami fogadáson. Megmondtam az államfőnek, hogy tiltakozásom jeleként teszem ezt. A Szlovák Köztársaság megalakulása alkalmából ugyanis olyan embereket tüntetett ki, akik nyíltan ellenezték annak megalakulását. Idén sem voltam hajlandó odamenni, amit meg is mondtam neki“ – magyarázta a lapnak Fico.
Fico szokásos bírálatai
A kormányfő az államfőt a visegrádi négyekkel (V4) kapcsolatos tavaly októberi kijelentései miatt is bírálta. Kiska akkor kijelentette: a V4-nek a menekültpolitika kapcsán „rossz hírneve” van. Fico az államfő által mondottakat nem megfelelőnek nevezte.
„Államfőként nincs felelőssége, könnyen beszél” – jelentette ki Fico a Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) műsorában, hozzátéve: bár mindig fontosnak tartotta a többi közjogi méltósághoz fűződő jó viszony ápolását, ám ha az államfő szükségét érzi a véleménynyilvánításnak, akkor ő is szükségét érzi az arra való reagálásnak.
A kormányfő az államfőt a dalai lámával történő találkozása miatt is bírálta. Megüzente neki, hogy „ritkábban kellene a tanácsadóira hallgatnia”. „Amit Kiska tett, egyértelműen ártott a szlovák-kínai viszonyoknak. Ebben semmi titok nincs” – fogalmazott.
Kiska államfő aztán novemberben Ficót amiatt bírálta, mert megnehezítette Miroslav Lajèáknak azt, hogy ENSZ-főtitkárrá váljon. Azt állította, hogy az ENSZ közgyűlésén kínos kérdéseket tett fel. „A britek nagy csalódást éreztek azon kijelentése miatt, hogy fájdalmas lehet a távozásuk az EU-ból. Hasonlóan rezonált az ukrajnai háborúval kapcsolatos hozzáállása is. A negatív érzelmek erős hullámát váltotta ki az a mondata, hogy Oroszország Ukrajnánál többet tett a békefolyamat érdekében“ – fejtette ki Kiska a Trend hetilapnak adott interjújában.
