2012. december 3., 10:02

Fico ismét tárgyal a pedagógusok képviselőivel

POZSONY. A pedagógus-szakszervezet képviselői ma ismét tárgyalóasztalhoz ülnek Robert Fico kormányfővel a TASR hírügynökség értesülése szerint.

Beatrice Hudáková, a kormányfő szóvivője szűkszavúan kommentálta a hírt, hogy ma újabb tárgyalásra kerül sor Robert Fico és a pedagógus-szakszervezet vezetői között. "Csak a két fél közti  végleges megállapodás után van értelme az egyezségről tájékoztatni" - nyilatkozta az állami hírügynökségnek.

Annak ellenére, hogy a központi sztrájkbizottság november 28-án felfüggesztette az oktatásügyi alkalmazottak sztrájkját, egyes iskolák pénteken is zárva tartottak. Ma is szünetel az oktatás a pozsonyi-károlyfalui (Karlová Ves) alapiskolában és az ottani Metód Gimnáziumban. A Novohradská Utcai Egyesített Iskola diákjai pedagógusaik támogatására hétfőn délután koncertet rendeznek, amelyen fellép a Para, a Puding pani Elvisovej és a Koneèná verzia együttes, Zuzana Kronerová színésznő, valamint Monika Kompaníková és Ivan Štrpka írók.

Pavel Ondek szakszervezeti vezető a Szlovák Rádió „Szombati beszélgetések“ című vitaműsorában kijelentette, ha a kormány december 5-ig, nem állapodik meg az oktatásügyi szakszervezetekkel, folytatják a sztrájkot vagy másféle módon tiltakoznak majd. A szakszervezeteknek szerdáig kell állást foglalniuk a kormány által előterjesztett memorandum tervezetével kapcsolatban. Ennek tartalmát illetően teljes a hírzárlat, sem a szakszervezetek, sem a kormány illetékesei nem beszélnek róla.

Trencsénben is folytatják a nyomásgyakorlást. Itt hétfőn a Béke téren (Mierové námestie) lesz tiltakozó nagygyűlés, amelyet a helyi ¼. Štúr Gimnázium és Kereskedelmi Akadémia szervez. "Ellenezzük, hogy az oktatásügy ilyen állapotban legyen, mint amilyenben pillanatnyilag van. Segíteni akarunk a pedagógusoknak is, hogy emeljék a bérüket és azt akarjuk, hogy több pénz menjen az oktatásügybe. Azt gondoljuk, hogy az oktatásügy pillanatnyilag nagyon rossz állapotban van" - tájékoztatta a TASR hírügynökséget az egyik főszervező, Karolína Stopková.

A trencséni demonstrációra több mint ezer középiskolást várnak. A trencséni gimnáziumot jelenleg 800, a Kereskedelmi Akadémiát hozzávetőleg 400 diák látogatja. 

 

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.