2015. március 18., 08:26

Fico igent mond Putyinnak?

MOSZKVA. Oroszország képviselői szerint Robert Fico kormányfőnek szándékában áll részt venni a II. világháború befejezése 70. évfordulója alkalmából rendezett moszkvai ünnepségeken. „Várjuk a cseh köztársasági elnököt, a szlovák kormányfőt és a görög miniszterelnököt is“ – nyilatkozta Szergej Lavrov külügyminiszter a TASZSZ orosz hírügynökségnek.

A szlovák küldöttség kiutazásáról egyelőre nincs hivatalos döntés – nyilatkozta Beatrice Szabová kormányszóvivő.

Az ukrajnai válság miatt ellentmondások kísérik a májusi győzelem közelgő ünnepét. A világ vezető politikusai közül a meghívást Angela Merkel német kancellár, David Cameron brit miniszterelnök, Barack Obama amerikai elnök és az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk már visszautasította.

Egy kormányközeli német értesülésre hivatkozva a TASZSZ orosz hírügynökség úgy tudja, hogy Angela Merkel május 10-én tesz látogatást Moszkvában, amikor majd a Kreml falának tövében lévő ismeretlen katona sírját is megkoszorúzza. Merkel azt javasolta Vladimír Putyin orosz államfőnek, helyezzék el együtt a koszorút. Putyin állítólag elfogadta javaslatát.

Andrej Kiska köztársasági elnök április folyamán jelenti be az ünnepségen való részvétellel kapcsolatos döntését.

Lavrov szerint huszonhat ország államfője már elfogadta a meghívást. „A világ 68 vezetőjét, az ENSZ, az Európai Tanács, az Európai Unió és az UNESCO képviselőit is meghívtuk“ – magyarázta Lavrov.

Az Izvesztyija orosz napilap értesülései szerint az ukrán parlament néhány képviselője is részt venne az ünnepségeken, s bizonyosan ott lesznek a szakadár kelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk köztársaságok képviselői is. Folynak a tárgyalások Francois Hollande francia köztársasági elnökkel, aki nemrég Angela Merkellel együtt részt vállalt a kelet-ukrajnai tűzszünet megkötése érdekében folytatott tárgyalásokban.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.