Fico: hiba lenne, ha nem mennék Moszkvába
POZSONY. Robert Fico miniszterelnök meg van győződve arról, nem hiba, hogy elutazik a II. világháború befejezésének 70. évfordulója alkalmából Moszkvában tartandó ünnepségre. Véleménye szerint inkább az lenne hiba, ha nem menne el.
A kormányfő erről csütörtökön, a parlamenti Kérdések órája során beszélt. Mint mondta, egyes sajtóorgánumok kétségbe vonták a tervezett útja helyességét, a polgárokat arról akarták meggyőzni, hogy ez hibás lépés lenne.
„Az lenne hiba, ha nem vennék részt a május 9-i megemlékezésen. Ezt a hibát ugyanis az országnak, nem pedig az én személyemnek számítanák be, mivel ez kétségbe vonná államiságunk egyik tartópillérét alkotó erkölcsi alapelvet, ami a fasizmussal, az antifasiszta ellenállással és az áldozatok iránti tisztelettel függ össze” – hangoztatta Robert Fico.
A kormányfő arra is rámutatott, hogy a moszkvai katonai díszszemlén az uniós tagországok nevében a nagykövetek vesznek majd részt. „A moszkvai koszorúzással kapcsolatban további rendkívüli nevek is felbukkannak. Megemlíthető az ENSZ és több jelentős intézmény, amelyeknek lesz ott képviseletük. Nagyon szégyellném magam, ha csak azért engednénk bizonyos nyomásnak, mert a történelmet ismét politizálják és visszaélnek azzal“ – fejtette ki.
Fico hangsúlyozta, hogy sosem vonta kétségbe a nyugati hatalmak fasizmus felett aratott győzelemből kivett részét. „Senki sem vonhatja azonban kétségbe azt a tényt, hogy a fasizmus bukásából és a II. világháború során aratott győzelemből legnagyobb részt az akkori Vörös Hadsereg és a Szovjetunió valamennyi nemzete vállalta. Ne sértsük meg azoknak az emlékét, akiknek köszönhetően békében és szabadságban élhetünk” – fogalmazott.
A kormányfő úgy véli, Szlovákiának emlékeznie kell, és emlékezni is akar azokra, akiknek az életét követelte a II. világháború. „Elég tisztességtelen dolognak tartom, hogy a II. világháború befejezésének 70. évfordulója politikai témává vált” – fűzte az elmondottakhoz.

Forrás
Sme.sk