2017. február 25., 17:13

Fico: ha vádat emelnek Bašternák ellen, költözöm

POZSONY. Ameddig Robert Fico miniszterelnöki pozícióban lesz, addig mindig keményen és megalapozottan közbe fog lépni, legyen szó akár egy olyan független hivatalról, mint amilyen az Árszabályozási Hivatal. A kormányfő ezt a közszolgálati rádió szokásos szombati vitaműsorában jelentette ki.
201702251509220.RF_9-2.jpg

Robert Fico miniszterelnök, a közszolgálati Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) Szombati Párbeszédek c. rádiós politikai vitaműsorának vendégeként kifejtette, „legitim politikai nyomásgyakorlásról” van szó, miközben nem hiszi, hogy törvényt sértett volna azzal, ha a kormány nyomást gyakorolt a független Árszabályozási Hivatalra (ÚRSO) annak érdekében,hogy a 2016-os szintre csökkentse az energiaárakat. „Ha egy országot kell vezetni, nem nézhetőek tétlenül az értelmetlen döntések” – mondta a kormányfő, aki szerint a „jobboldal vélhetően ezt tette volna”.

Fico szerint a kormánynak jogában áll azt mondani: „tessék hivatal, vagy magad kijavítod, vagy ha nem teszed meg, akkor meghozzuk a szükséges törvényi intézkedéseket, amelyek módosítják a regulációs környezetet”. Fico tudatában vannak, hogy kormánya lépése vitát gerjeszthet az Európai Bizottságon (EB) belül. Elmondása szerint, ha kételyek merülnek fel az ÚRSO korábbi vezetőjét, Jozef Holjenèík személyét illetően, a hatóságoknak szabad a keze az eljárás lefolytatására. Fico szerint nevetnie kell az ellenzéken, mert előbb azt kifogásolja, hogy lassan cselekszik, majd azt róják fel neki, hogy az ÚRSO esetében visszaélt hatalmával.

Az ÚRSO új vezetőjének kérdésében gyors lépést kíván hozni a Robert Fico vezette kabinet.  Ami az ÚRSO majdani vezetőjét illeti, a miniszterelnök szerint a kormányra kellene, hogy háruljon a döntő szerep. Fico szerint nem lesz egyszerű megfelelő szakembereket találni a posztra.

Megoldást kell találni a szélsőségesség ellen

űMás témát érintve Fico kijelentette, hogy számára elfogadhatatlan, hogy valaki megkérdőjelezze a II. világháború során elkövetett tömegmészárlásokat, amelyeknek emberek milliói estek áldozatául. „Fel kívánom szólítani az bűnüldöző szerveket, hogy cselekedjenek, ha valaki holokauszttagadáson érnek, vagy olyan lépéseket tesz, amely szembemegy a múltban történtekkel” – mondta.

Szintén elutasítja, hogy a közhivatalokban „széles nyakú, borotvált fejű emberek” vonuljanak fel-alá egymást a Hlinka gárdisták „Õrségbe!” ("Na stráž!") köszöntésével üdvözölve. „Megoldást kell találnunk arra, hogy ez a fajta politika ne legyen sikeres” – szögezte le a miniszterelnök.

Fico az idei megyei önkormányzati választásokat érintő politikai egyezséget is fontosnak tarja, s mint azt kiemelte, a koalíció a maga részéről immár lezártnak tekinti a kérdést. „Mi azt akarjuk, hogy közös lépésről legyen szó. Most az lesz a fontos, hogy az ellenzék is szembenézzen ezzel a kérdéssel” - konstatálta.

Határozott fellépés a VšZP esetében

Az állami Általános Egészségbiztosító (VšZP) egyes megtakarítást célzó jelzett intézkedései a kormányfő szerint túllépnek a megengedett határokon. Mint mondta, biztosítja az állam polgárait, hogy „határozottan” fel fog lépni. Tomáš Drucker egészségügyi miniszterrel a jövő héten tervez tárgyalni a kérdésben.

A VšZP például javaslatot tett a szembetegségek gyógykezelésének korlátozására, illetve módosításokat javasolt a hepatitisz C kezelésével kapcsolatos költségek megtérítését illetően. A páciensek érdekvédő szervezetei felemelték hangjukat a tervezetekkel szemben. A VšZP ugyanakkor határozottan elutasítja, hogy említett esetekben az egészségügyi szolgáltatások elérhetőségének csökkentéséről lenne szó.

Ha vádat emelnek Bašternák ellen, költözöm

Fico az adócsalás gyanújába keveredett vállalkozó, Ladislav Bašternák személyét övező ügyet is érintette a műsorban. Megismételte, amennyiben vádat emelnek a kétes hírű vállalkozóval szemben, elhagyja a Bašternák tulajdonolta Bonaparte lakókomplexumban bérelt lakását, amelyet egyébként saját zsebből fizet, miután lemondott az államilag biztosított szolgálati lakóhely lehetőségéről. „Amint vádat emelnek ellene, elfogadom, hogy egyszerűen nem maradhatok ott tovább. Ebben az esetben ez tarthatatlan lenne számomra” – fogalmazott Fico.

„A megoldást egy régebbi családi házban látom, esetleg felépíthetek valamit. Mindenesetre valamit már kinéztem magamnak” – jegyezte meg a kormányfő.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.