2017. október 15., 15:49

Fico: ha az ellenzék színházat akar, ám legyen!

POZSONY. A Bžán ügyvédi iroda jutalmazásával kapcsolatban a jövő hétre összehívott rendkívüli parlamenti ülés egy „vödörnyi” mocsokról szól majd – jelentette ki Robert Fico kormányfő a TA 3 Politikában című vitaműsorában hozzáfűzve, hogy az ellenzék csupán színházat akar.

„Semmi kedvem azt hallgatni a parlamentben, hogy mit művel az ellenzék. Menjenek a bizottságok elé” – javasolta. A kérdést, miszerint blokkolni fogja-e a kormánykoalíció az ülést azzal, hogy nem szavazza meg a programot, Fico szól nélkül hagyta. "Emlékezzenek csak vissza, mikor mi ellenzékben voltunk, mennyi ülést tettek számunkra lehetetlenné. Nem zárom ki, hogy a programot esetleg megszavazzuk, de az ülésen nem veszünk részt” – nyilatkozta rámutatva, hogy szükség lesz tárgyalásokat folytatni az államnak nyújtott szolgáltatások jutalmazásáról.  

Az ellenzéki pártok képviselői viszont jelezték, amennyiben a kormánypártok blokkolni fogják a Bžán jutalma miatt összehívott parlamenti ülést, Peter Žiga gazdasági miniszter ellen nyújtanak be bizalmatlansági indítványt, ugyanis az esetben nincs szükség a program jóváhagyásához. A kormányfő viszont érthetetlenül áll a kérdés előtt, miért is akarja az ellenzék leváltani a tárcavezetőt. „Talán a jutalom miatt váltsuk le őt? Megmentette és visszaszerezte az államnak az egyik legértékesebb vízerőművet” – hangsúlyozta, majd hozzátette: a per egy óriási győzelem volt.

Fico állítja, nincs vitája Kiskával

A köztársasági elnökkel való kapcsolatokat illetően Fico megismételte, hogy semmiféle vitáról nincs szó. „Nem értem, miért akar valaki mindenáron vitát kelteni. Számomra nagyon fontos, hogy kiváló kapcsolatot tartsak fenn a közjogi méltóságokkal. A választás éjszakáját követően a köztársaságielnök-választás győztesének felajánlottam együttműködésemet, s e szerint is viselkedem. Ha bárkinek gondja van e téren, oldja meg. Kiegyensúlyozott államfőre és ugyanúgy kiegyensúlyozott házelnökre van szükségem” – üzente a kormányfő, majd hozzátette: szeretné, ha a közjogi méltóságok kiegyensúlyozottak lennének, ugyanis az európai helyzet nem egyszerű. „Szükség van rá, hogy a közjogi méltóságok képesek legyenek tárgyalni egymással” – vélekedett Fico.

Kiskát viszont az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) kormánypárt egyik képviselője szólította fel lemondásra. „Minden képviselőnek lehet véleménye a világról. Tény, hogy a köztársasági elnök személyével kapcsolatban bizonyos gyanú felmerült, de ezt saját magának kell megoldania. Ne tagadják meg a képviselőtől a jogot, hogy elmondhassa véleményét, személy szerint viszont nem szeretnék semmiféle államfő-ellenes vita részese lenni” – szögezte le Fico.

Fico nem tartja személye elleni megnyilvánulásnak, hogy az államfő megvétózta a kormányfő és a házelnök által adományozható kitüntetésekről szóló jogszabályt. ”Alkotmányos joga ez az államfőnek, már több törvényt is megvétózott. A korábbi köztársasági elnökök is hasonlóan cselekedtek” – jegyezte meg. A koalíció viszont Kiska vétóját megtörte.

Elégedett a költségvetéssel

A kormányfő nem kerülhette meg a jövő évi állami költségvetés kérdését sem. Véleménye szerint semmi gondot nem jelent, hogy a korábbi tervekkel ellentétben csupán 2020-ra kerülhet kiegyensúlyozott állapotba. „Az ország gazdaságilag jó helyzetben van. A hiány 1993 óta a történelmileg legalacsonyabb szinten van, 2020-ra az állami költségvetés is kiegyensúlyozottá válik. Az államadósság is csökkenőben” – hangsúlyozta.

Fico szerint Peter Kažimír pénzügyminiszter egyrészt minden megtesz az államháztartás konszolidációjáért. „Másrészt viszont, nem lehet mindent feláldozni azért, hogy az államháztartást kiegyensúlyozottá tegyük. Az emberekért is tenni kell valamit, ezért született meg a következő szociális csomag” – jelezte és megemlítette például a hétvégi és éjszakai műszakok után járó pótdíjat. „Egyensúlyt akarunk. Felszámoláshoz vezető dolgokat senki sem javasolt. A vállalkozókra és az alkalmazottakra egyaránt tekintettel kell lennünk. Szociáldemokrata vagyok, ez a politikánk alapja” – jegyezte meg a kormányfő. 

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.